hirdetés
Bejárta a világsajtót a hír, miszerint Angelina Jolie kettős emlőeltávolításon esett át. Ezzel kapcsolatban szakértők rámutattak, a mellsebészet sokkal egyszerűbb lett, a nők előtt több választási lehetőség áll - mint ahogy az a közelmúltban egy chicagói orvoskongresszuson is elhangzott.
A tudomány mai állása szerint lehetetlen megmondani, ki fog mellrákot kapni, vagy attól meghalni. Feltételezik, hogy azok a nők, akiknél nagy a kockázata a mellrák kialakulásának, de átestek az emlőeltávolító műtéten, nem fognak meghalni emlőrákban.
A legtöbb nő, aki túlélte az emlőrákot, a diagnózist követő 10 évben nem teljesíti a fizikai aktivitás irányelveit, annak ellenére, hogy a testmozgás csökkenti a halálozás kockázatát, javít a túlélés esélyein és az életminőségen, tudhatjuk meg egy vizsgálat eredményéből.
Egy Japánban kifejlesztett új eljárásnak köszönhetően az emlőmegtartó műtéten átesett mellrákos nők képesek lehetnek "újranöveszteni" az eltávolított mellszövetet.
Egy új amerikai tanulmány, amely a túlélési esélyeket vizsgálta a korai stádiumú mellrák esetében, kimutatta, hogy a daganatos terület eltávolítása ugyanolyan jó - ha nem jobb - túlélési esélyt biztosít, mint a masztektómia.
Olyan vérteszt kifejlesztésén dolgoznak brit kutatók, amely a DNS-ben bekövetkezett változások alapján azonosítja a mellrák korai jeleit, akár a mostani röntgensugaras átvilágításnál is pontosabban.
1 | | | | | | | | | | | | |
hirdetés
Valóban rákot okozhat a melltartó és a dezodorok? Jobbak-e a túlélési esélyek, ha az egész mellet eltávolítják? Csökkenthető-e az emlőrák kialakulásának kockázata? Cikkünkben a fentiekhez hasonló tényekről és tévhitekről olvashat.
Gyakran halljuk, hogy a mammográfia életeket ment. Azt azonban ritkán halljuk, hogy pontosan hányat. Irreális elvárások is befolyásolják egy nő döntését, amikor a mammográfiás vizsgálaton megjelenik, vagy éppen távol marad. A nők több mint 90 %-a gondolja, hog...
Hazánkban az emlőrákos betegek száma lassan emelkedik, jelenleg kb. négyezer új beteget regisztrálnak évente. A kezelés alapja a daganat műtéti eltávolítása, melyet sugár- és gyógyszeres terápia egészít ki.
A női mell a szépség, nőiesség és a csecsemőtáplálás szimbóluma. Fontos, hogy ápoljuk, időnként vizsgáljuk, s ha bármilyen eltérést észlelünk, időben szakorvoshoz forduljunk.
Az emlődaganat gyógyítása nem fejeződik be a műtéttel. Ez a betegség hajlamos a kiújulásra a műtéti területen és az emlőhöz tartozó hónalji, szegycsont mögötti, kulcscsont alatti és feletti nyirokcsomókban.
Az emlőrák a fejlett országokban a nők vezető daganatos haláloka. Magyarországon évente közel 3500 új megbetegedést regisztrálnak. Ismert, hogy a fejlett ipari
1 | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | |
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
ARCHÍVUM
hirdetés




Copyright InforMed 2002 Kft.