Hirdetés

Egyre többen ismerik a "másnapi" fogamzásgátlót

NEW YORK - A másnapi, ún. sürgősségi fogamzásgátlás valamikor szinte titoknak számított, ám egy országos felmérésből kiderült, hogy egyre többen ismerik.

fogamzásgátlás, terhesség, sürgősségi, fogamzásgátlás, abortusz-tabletta, abortusz, terhességmegszakítás |

The New York Times Health News Service   Medincorp

A telefonos felmérésben 1000 nőt és 300 férfit (18-44 éves kor között) kérdeztek meg, és a nők 66 százaléka, a férfiaknak pedig 51 százaléka hallott már a fogamzásgátlás eme formájáról - vagyis arról, hogy a nemkívánt terhesség ellen úgy is lehet védekezni, hogy az érintkezést követő 72 órán belül a nő a szokásosnál sokkal nagyobb dózisban vesz be fogamzásgátló tablettákat, vagy kifejezetten esemény utáni gyógyszert. Két évvel ezelőtt egy hasonló felmérésben még csupán a nők és férfiak 61, illetve 45 százaléka előtt volt ismert ez a sürgősségi módszer.

A nagyobb százalékos arány mindenképpen jó hír, mondta dr. Felicia Stewart, a kaliforniai Kaiser Family Foundation programigazgatója. Az alapítvány támogatta a sürgősségi fogamzásgátlás sajtókampányát. Ennek ellenére sokan vannak az amerikaiak között, akik alapvető tényekkel nincsenek tisztában a fogamzásgátlást illetően. Például a nők 55 százaléka hallott már a kifejezetten esemény utáni tablettákról, de azt nem tudták, hogy az Egyesült Államokban kaphatók is, és hogy az aktus után 24-72 órán belül kell bevenni.

Az úgynevezett abortusz-tabletta (vagy RU-486) úgy előzi meg a terhességet, hogy megakadályozza a megtermékenyített petesejt beágyazódását a méh falába. Ezáltal nem egy már meglévő terhességet szüntet meg, mivel az orvostudomány a terhességet a petesejt beágyazódásától számítja. Megfelelő módon alkalmazva a tabletta minimum 75 százalékkal csökkenti a terhesség valószínűségét.

Egy másik közvéleménykutatásban 750 egészségügyi dolgozót kérdeztek meg, és szinte mindegyikük úgy nyilatkozott, hogy a sürgősségi fogamzásgátlás biztonságos és hatékony, viszont csak kevesen beszéltek róla a betegeikkel is. A számok valóban azt mutatják, hogy az orvosoknak csupán 10 százaléka beszél rendszeresen a betegeivel az ilyenfajta fogamzásgátlásról.

A felmérések az aktus utáni tabletták ismertségét próbálták meg kideríteni, de vannak más módszerek is a terhesség elkerülésére - például a csak progesztint tartalmazó tabletták, vagy egy méhbe helyezendő, rézből készült eszköz, amelyet a védekezés nélkül történt aktus után egy hétig kell használni.

Az aktus utáni tablettákkal az a gond, hogy a "gyártók nem reklámozzák őket, az orvosok nem beszélnek, a nők pedig nem tudnak róluk," mondta James Trusell, a Princeton Egyetem népességkutató irodájának igazgatója. A probléma megoldására az első lépés az lenne, ha lenne a piacon egy kizárólag erre a célra használatos gyógyszer, aminek a csomagolásáról is kiderülne a rendeltetése, fogalmazott dr. Luella Klein, az American College of Obstetricians and Gynecologists munkatársa, az atlantai Emory Egyetem professzora. Egy gyógyszergyártó, a Gynetics azt tervezi, hogy piacra dob egy esemény utáni tablettát, amely a csomagolásával is megfelel majd ennek az igénynek. Reményeik szerint a tabletta még 1998-ban forgalomba kerül, tudtuk meg Roderick L. Mackenzie-től, a cég egyik vezetőjétől.

Megjelent: Medical Tribune News Service

fogamzásgátlás, terhesség, sürgősségi, fogamzásgátlás, abortusz-tabletta, abortusz, terhességmegszakítás

2002-07-31 19:26:26

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop