Hirdetés

A beültetett embriók számának korlátozásával csökkenhet az újszülött-halálozás kockázata

A beültetett embriók számának korlátozásával csökkenhet az újszülött-halálozás kockázata és a csecsemők intenzív kórházi kezelésének ideje - hangsúlyozzák kanadai szakemberek.

mesterséges megtermékenyítés, IVF, meddőség, lombik bébi |

MTI Hírek 2011 ;8

A Pediatrics című folyóiratban megjelent tanulmány szerzői szerint ha a lombikbébi kezelések alkalmával beültetett, megtermékenyített embriók számát egyre korlátoznák, akkor jelentősen csökkenne a koraszülött ikrek, és hármas ikrek világra jövetelének aránya, akiket sokkal inkább veszélyeztetnek a különböző egészségügyi komplikációk, egyebek mellett a szem és agyi károsodások.

"Az előfordulhat, hogy valakinek koraszülött babája van és szerencsétlen módon a gyermek egészségügyi komplikációktól is szenved. De azon mindenképpen változtatni kell, hogy valaki kifejezetten olyan eljárásban vegyen részt, amely növelheti mindennek a kockázatát" - érvelt a tanulmány vezetője, Keith Barrington, a Montreali Egyetem munkatársa.

A lombikbébi kezelés során a női petefészekből leszívott petesejteket laboratóriumi körülmények között ondósejttel megtermékenyítik. A korai-stádiumban lévő embriókból ezután többet is beültetnek a méhbe, hogy növeljék a teherbeesés lehetőségét, ám ezzel párhuzamosan az ikerszületések kockázata is növekszik.

Jelenleg Kanadában és az Egyesült Államokban is engedélyezik több embrió egyidejű beültetést. Kanadában 2005-ben a sikeres lombikbébi kezelést követő szülések 29 százalékában ikrek, egy százalékában hármas ikrek jöttek a világra. Ezzel egy időben évente összesen 75 - lombikbébi program keretein belül ikerként, vagy hármas ikerként világra jött - csecsemőt kezeltek az egyik montreali kórház intenzív osztályán - mutatták ki a kutatók.

Egyetlen embrió beültetésével azonban százból mindössze háromra csökkenne az iker-, és nullára a hármas iker szülések száma, vagyis jelentősen visszaesne a koraszülöttség és az egészségügyi komplikációk kockázata is, és mindössze nyolc csecsemő szorulna rá a hosszan tartó kórházi kezelésre - írják a szakemberek a tanulmányban.

"Az egyetlen embrió beültetéséről szóló szabályozásnak a kanadai újszülöttek egészségére, és a lombikbébi programban részt vevő párokra nézve is jótékony hatásai lennének" - írták a szakemberek. Ugyanakkor elismerik, hogy a 35 évnél idősebb nők esetében jelentősen csökkenne a teherbe esés valószínűsége egyetlen embrió beültetés esetén.
mesterséges megtermékenyítés, IVF, meddőség, lombik bébi

2011-05-13 23:55:01

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop