A tél gyertyafényes ünnepeinek otthonos illata, a tavasz gyengéd illatárja, az őszi talajt borító korhadó falevelek szaga, egy szeretett lény parfümjének, borotvavizének, testének jellegzetes illata…

Válogatott zöldségek vagy gyümölcsök finoman összehangolt ízei, egy pohárka, jól megérdemelt bor zamata…

Mindezek nélkül „fekete-fehér filmként” szemlélhetjük életünket.

Értelmezett illatok

Az ember körülbelül 10 000 szagot képes érzékelni. A tudomány jelenlegi állása szerint a szaglóérzék elsőként fejlődött ki az emberi történelem folyamán. Néhány kutató az emberi agyat - félig tréfásan - „szaglószervi kitüremkedésnek” mondja.

Tudta? A „szaglóagy” nemcsak a szaglásért, hanem az ízlelés jelentős részéért is felelős.

A nyelv ízlelőbimbói csak négy alapízt - keserűt, sósat, savanyút, édeset - észlelnek. Az ínycsiklandó aromák többi részét az orrban levő mintegy 12 millió szaglószőrnek köszönhetjük. Ezek „értelmezik” számunkra a szájból felszálló, illatokkal megrakott levegőt.

A szagok észlelésének és finom megkülönböztetésének képessége nem csupán az észleléssel és az érzéki örömökkel teli élet miatt lényeges. Fontos szerepet játszik abban is, hogy veszélyekre figyelmeztessen: romlott élelmiszerre éppúgy, mint bűzre vagy mérgező gázokra.

Aki tehát szaglását elveszíti, sokat veszít: lehetőségeinek jó részét, mellyel a külvilággal az érzékelés útján kapcsolatba léphet.

Egyesek már fiatalkorban átélik mindezt, ugyanakkor a kor előrehaladtával egyre gyakoribbá válik ez a jelenség. A 65 év felettiek legalább harmada-fele szenved szaglószervi zavaroktól - a életminőséget érintő veszteségtől kezdve egészen addig, hogy az érintett képtelen felismerni egy nem éppen frissen kiolvadt halat a szagáról, vagy időben visszariadni a kiömlő gáztól.

Sikeres kísérletek gyógyszerekkel

Egy bécsi kutatócsoport eredményei talán változást hozhatnak e téren. Az orvosok azon lehetőségek után kutatnak, melyek a súlyos következményekkel járó szaglási zavarokat gyógyszeresen oldanák meg, és eredményeik ígéretesek.

Az első kísérletek kimutatták, hogy a szaglóképességet a szervezet glutamát- és bizonyos esetekben dopaminháztartásá-nak befolyásolásával javítani lehet.

Ennek megértéséhez nézzük meg pontosabban, hogyan működik a szaglás!

A rágott étel molekulái az orrban a finom szaglószőrökkel, illetve receptorsejtekkel találkoznak, sejtmembránjukhoz kötődnek kémiailag, és ezáltal rendkívül bonyolult, elektromágneses jelzéseket váltanak ki. Ezeket a szaglóideg az agy alapjához továbbítja.

Itt, a szaglóideg végződéseiből, szagoktól függően 20 különböző neurotranszmitter - hírvivő anyag - szabadul fel, melyek az információkat más, egymással kapcsolatban álló agyterületek között osztják el. Speciálisan a limbikus rendszerhez - mely érzéseink és ösztöneink irányítója - és az agykéreghez közvetítik, mely a hosszú távú emlékezetért felelős.

Ezzel magyarázható, miért hatnak a szagok kedélyállapotunkra, és miért képesek régmúlt történeteket és velük kapcsolatos érzéseket újra felébreszteni, mintha tegnap történtek volna.

Glutamát és dopamin

A szaglószervben a fő transzmitter a glutamát, amely ízfokozóként középszerű ázsiai éttermekben kétes hírnévre tett szert. Az első kísérletek arra utalnak, hogy ezt a hatást használni lehet a terápiában. Úgy tűnik, a károsodott nyálkahártya következményeként kialakult túl gyenge észlelhetőség érdekében extra adag glutamáttal fel lehet erősíteni a szagérzékelést a szokásos szintre.

Egy másik hírvivő anyag, a dopamin is használható gyógyszerként bizonyos, eddig gyógyíthatatlan szaglási defektusok megszüntetésére, elsősorban azon esetekben, amikor a szagok észlelése a központi idegrendszer betegségeinek következményeként szenved zavart, például Alzheimer- vagy Parkinson-kór miatt. Ám amíg e kutatások nyomán elkészülnek az új gyógyszerek, még sok víz lefolyik a Dunán…

Szerteágazó okok

A szaglás elvesztésének okai sokfélék lehetnek: az egyszerű fertőzéstől a vegyi hatásokon át - elsősorban dohányzás! - egészen a balesetekig és az idegrendszer megbetegedéséig. Néhány okot már eddig is meg lehetett szüntetni, míg másokat nem, sőt egyenesen reménytelen eseteknek minősültek.

Ha a zavart vírusok miatti, vagy a receptorsejtek normális, korral járó csökkenése okozta, éppúgy „reménytelennek” kellett venni az esetet, mint amikor a mai módszerekkel semmilyen okot sem lehet találni.

A „megsüketült orr”…

Elnagyoltan: a szaglászavarok egyharmadát fertőzések vagy a nyálkahártya egyéb sérülései okozzák, másik harmadát balesetek, s a fennmaradó harmadrész ismeretlen eredetű. Csak nagyon csekély hányad vezethető vissza más okokra.

Balesetek következtében az agy gyakran elmozdul egy darabon a koponyán belül. Ezáltal a szaglóidegrostok, melyek a homlokcsontot kis lyukakon keresztül áttörik, megnyúlhatnak vagy teljesen el is szakadhatnak. Ilyen esetben azonban érdemes várni. Ugyanakkor, ami a szaglóképességet illetően egy éven belül magától nem regenerálódik, az rendszerint örökre elveszett.

Orrsövényferdülés vagy polipok műtéti úton viszonylag könnyen megszüntethetők. Így a szaglás helyreállhat.

A nyálkahártya duzzadásai apasztó, visszahúzó kortizontartalmú spraykkel kezelhetők. Néhány orvos tapasztalata szerint a cink és a vitaminok - mindenekelőtt a B-vitaminok -gyógyító hatást gyakorolnak a nyálkahártyára, de ez még tudományosan nem bizonyított.

A nyálkahártyát érintő kémiai roncsolások - például ecetsav, benzol, triklór-etilén és elsősorban a dohányzás - hatása tartósan károsítja a szaglósejteket. Egyetlen gyógyítási lehetőség a méreganyagok kerülése, s ezen túl csak reménykedhetünk abban, hogy az érzékeny receptorok „kipihenik magukat”, ám erre semmilyen garancia sincs…

A központi idegrendszeri betegségek - például Parkinson-, Alzheimer-kór - kísérőjelenségei hamarosan gyógyíthatóvá válnak a neurotranszmitter-háztartásba történő beavatkozások útján.

Az orrüregben levő tumorok, melyek a szaglórést elzárják, műtétileg eltávolíthatók, hasonlóan a homloklebeny területén lévőkhöz, ahol is a szaglóideg fut.

A diagnosztizálható okok nélküli szaglási zavarok jelentik a legnagyobb rejtélyt. Gyakran lelki okok állhatnak a háttérben. Mondjuk, ha valaki a közvetlen környezetében levő másiknak még a „szagát sem bírja”. Ehhez a feltevéshez azonban még hiányoznak az orvostudományi bizonyítékok.

Jó hír! Az újonnan kifejlesztett neurotranszmitter-terápia ezen a téren is éppúgy új esélyeket nyújthat, mint a receptorsejtek időskori vesztesége esetén vagy a vírusfertőzés okozta szagláskiesés gyógyításában.

B. E.