Hirdetés

Többet árt, mint használ a mandula kivétele

Legtöbbször felesleges a gyerekkori mandulaműtét - állapította meg a Birmingham-i Egyetem kutatóinak British Journal of General Practice című orvosi folyóiratban megjelent tanulmánya.

mandula műtét, tonsillectomia |

InforMed Hírek15   InforMed | Sándor, K.


A kutatók több mint 1,6 millió gyerek adatait elemezték a brit elektronikus orvosi adatbázisból, információik a 2005 és 2016 közötti időszakból, több mint 700 háziorvosi praxisból származtak.

Megállapították, hogy a 18 271 gyerek közül, akinek ebben az időszakban kivették a manduláját, csak 2144-nek (11,7 százaléknak) volt elég súlyos és gyakori torokgyulladása ahhoz, hogy indokolja az operációt.

Az egyetem Alkalmazott Egészségkutatási Intézetének munkatársai szerint évente 32 500 gyereken végeznek felesleges mandulaműtétet Nagy-Britanniában, ennek költsége 36,9 millió font (13,6 milliárd forint).

Sok gyereknek használna a mandulaműtét, mégsem operálják meg őket: 15 764-nek volt elég gyakori és súlyos a torokgyulladása ahhoz, hogy kivegyék a manduláját, de csak 2144-nek (13,6 százaléknak) távolították el.

A tudományos tényeken alapuló brit egészségügyi irányelvek szerint indokolt a műtét, ha egy év alatt hétnél több, vagy két egymást követő évben évente öt, vagy három egymást követő évben évente három dokumentált, kivizsgált torokgyulladáson kell átesnie.

Ezzel szemben az elemzésből az derült ki, hogy a megműtött gyerekek 12,4 százalékának volt évente 5-6 torokgyulladása, 44,7 százalékának évente 2-4, 9,9 százalékának évente csak egy.

"Azoknak a gyerekeknek, akiknek ritkábban van torokgyulladása évente, nem jelent előnyt a mandulaműtét, mivel a torokgyulladás magától is ritkábban fordul elő a későbbi években".

Másfelől azoknak a gyerekeknek a többségénél, akiknek elég gyakran van súlyos torokgyulladása, nem veszik ki a manduláját, kétséges tehát, hogy az operáció valóban használt-e valaha is a gyerekeknek.
mandula műtét, tonsillectomia

2018-11-12 15:08:56

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop