Hirdetés
Diszlexia
Tisztelt Szerkesztőség!
Logopédus vagyok, a diszlexia javításával foglalkozom. Magyarországon az a legnagyobb gond, hogy még mindig nincsenek a második - harmadik osztályban általános szűrések diszlexiára. Az iskolai élet kezdetén, mivel a diszlexia-diszgráfia itt még nem mutatható ki, - hiszen a gyermekek nem olvasnak, nem írnak -, a logopédus általában csak azokkal a gyermekekkel foglalkozik, akik az óvodából már megvizsgáltan kerülnek át. Ezek, akiknek megkésett a beszédfejlődésűk, beszédhibájuk az iskolai élet kezdetére nem rendeződött. Ők diszlexia veszélyeztetettek. A nagy gondot nem ők okozzák, hiszen így - vagy úgy, de valamilyen kezelésben részesülnek. Azok a gyermekek vannak bajban, akiknél ez csak a második osztály végén, vagy a harmadik osztályban, vagy még később derül ki. Ők kevés kivétellel nem is találkoznak a logopédussal, hiszen csoportja mindig megtelik a bejövő gyermekekkel.
Értük fordultam az Ombudsmanhoz, mivel a szűrésük érdekében az egyesületek az elmúlt 15 év alatt nem jutottak előre.
A másik probléma: a magyar gyermekek több mint 90%-a nem a klasszikus értelemben vett diszlexiás. Ők problémájukat begyűjtötték abban az iskolarendszerben, amelyik különböző okok miatt, de magára hagyja őket. A rehabilitáció, bár a törvény erre kötelezi az iskolákat, a feltételek hiányában nem valósul meg. Ez azért szomorú, mert a diszlexiának ez a fajtája - szerzett vagy áldiszlexia - könnyen és gyorsan javítható.
Nem tisztem bírálni az iskolákat, tudom mennyi gondokkal küszködnek, de nekik is tenniük kellene valamit ez ellen. Nem kell megtanítani karácsonyig a betűket, a tanmenetben az azonos helyen képzett hangokat el kell választani egymástól. Legalább öt-hat betű legyen közöttük, vissza kell térni kötelezően a szótagoló olvasáshoz. Magyarul meg kell tanítani a gyermeket olvasni, írni abban a tempóban, amely az életkori sajátosságainak megfelel. Ha egy gyermek elakad, nem vizsgálatra küldeni már elsős korában, vagy második osztály elején, hanem megadni a tanítónak a megfelelő számú korrepetálási órát, ahol ezeket a gyermekeket felzárkóztatja. Nem kell másodikos korban az átlag könyveknek megfelelő betűméretet alkalmazni, egy kicsit nagyobbacskák lehetnek még azok a betűk. Sok esetben az olvasmányok legyenek rövidebbek. A felmérők számát csökkentsék, és sokkal többet feleljenek szóban a gyermekek. Sokszor nem az adott válasz nehéz, hanem a kérdés elolvasása, értelmezése. Különösen akkor, ha a tanítónak szövegszerkesztő hiányában kézzel kell megírni a feladatokat. Ez egy szelete annak a bizonyos tortának, amit nem kívánunk, mégis ahogy mondani szokás " pénz-paripa-fegyver- hiányában az oktatási rendszerünk lenyom a gyermekek és a szülők torkán. Örülök, hogy foglalkoznak a témával.
Munkájukhoz sok sikert és jó egészséget kívánok!
Jenei Ferencné
www.dyslex.hu
www. diszlexiacentrum.hu
e-mail: info@dyslex.hu
2004-12-11 20:04:43