Mit tehetünk, ha lázas vagy náthás a kisgyerek Az alábbi kérdések és válaszok segítenek a szülőknek, ha nem tudják, hogyan enyhítsék kisgyerekük panaszait, hogyan csillapítsák a lázát, vagy mit tegyenek orrdugulás, köhögés esetén, és mire kell figyelni a vény nélkül kapható gyógyszereknél.
Nem lehet elég korán kezdeni a higiénére való nevelést A jó szokásokat könnyebb kialakítani, mint a rosszakat elhagyni. Ha a kisgyerek korán megtanulja, hogyan lehet megelőzni a bölcsődéből, óvodából hazahurcolt fertőzéseket, azzal sok gondtól megkíméljük magunkat is. Nem utolsósorban így védekezhetünk az új típusú influenza ellen is.
Az orvosi váró játékai a kórokozók melegágya Jobb, ha a saját játékaikat viszik az orvoshoz - állítják amerikai baktériumvadászok, akik a várótermekben minden ötödik játékon kimutattak olyan kórokozókat, amelyek náthát okozhatnak. A kereskedelemben kapható fertőtlenítő törlők pedig csak „mérsékelten hatékonyak”.
A rotavírus-oltás sikertörténet A rotavírus elleni védőoltás bevezetése jelentősen csökkentette a kórházi felvételek számát és a sürgősségi osztályok forgalmát az Egyesült Államokban. A kétéves tapasztalat azt mutatja, hogy az oltás 66-100 %-kal csökkenti a rotavírus eredetű hasmenéses esetek számát. A vírus akár halálos kimenetel...
Mit tehetünk, ha lázas vagy náthás a kisgyerek Az alábbi kérdések és válaszok segítenek a szülőknek, ha nem tudják, hogyan enyhítsék kisgyerekük panaszait, hogyan csillapítsák a lázát, vagy mit tegyenek orrdugulás, köhögés esetén, és mire kell figyelni a vény nélkül kapható gyógyszereknél.
Nem lehet elég korán kezdeni a higiénére való nevelést A jó szokásokat könnyebb kialakítani, mint a rosszakat elhagyni. Ha a kisgyerek korán megtanulja, hogyan lehet megelőzni a bölcsődéből, óvodából hazahurcolt fertőzéseket, azzal sok gondtól megkíméljük magunkat is. Nem utolsósorban így védekezhetünk az új típusú influenza ellen is.
Agyhártyagyulladás Az agyhártyagyulladás az agyat körülvevő hártyák többnyire bakteriális eredetű
gyulladása. Agyhártyagyulladás 10.000 átlagos súlyú, időre született újszülöttből, illetve
1000 koraszülöttből két-két gyermeket érint. Fiúk gyakrabban betegszenek meg,
mint a lányok. Az agyhártyagyulladás újszü...
Eritéma infekciózum Az eritéma infekciózum (erythema infectiosum, fertőző bőrpír, ún. ötödik
betegség) fertőző, pörsenés szerű vagy kiemelkedő vörös kiütéseket okozó, enyhe
vírusos megbetegedés.
Kanyaró A kanyaró (9 napos kanyaró) igen fertőző, változatos tünetekkel és jellegzetes
kiütésekkel járó vírusos megbetegedés. Az emberek kanyaróval elsősorban a fertőzött ember köhögésével levegőbe juttatott
parányi nyálcseppek belélegzése útján fertőződnek. A kanyaró vírusával fertőzött
ember 2...
Kétmillió életet menthet meg a rotavírus elleni oltás A súlyos hasmenést, ezáltal akár pár nap alatt a csecsemők és kisgyerekek halálát okozó rotavírus elleni vakcina 2 millió gyerek életét mentheti meg a következő évtizedben - közölték szerdán szakértők.
Antibiotikum pró és kontra... Az iskolában skarlátjárvány volt. Az én gyerekem is lázas lett, és fájt a
torka. Az orvos azt mondta, hogy adjunk neki antibiotikumot, mert veszélyes
betegség. Mennyire igaz ez?
Diftéria (torokgyík) Baktérium, Corynebacterium diphtheriae) által okozott heveny fertőző
betegség. A kórokozó leggyakrabban a légutakon kerül be a szervezetbe, és a
torokban, garatban vagy az orr nyálkahártyáján tapad meg, szaporodik. A megtelepedés
helyén fehér-szürkés lepedék képződik (az ún. álhártya vag...
Szamárköhögés (pertusszisz) Baktérium okozta, heveny cseppfertőzéssel terjedő betegség. A szamárköhögés
köhögési típusa igen jellegzetes: 5-10 szaggatott, rövid köhögés jelentkezik,
melynek végén légzési szünet alakul ki. A légzési szünetet követően húzó jellegű,
hangos, összhatásában a szamárordításra jellemző bel...
Gyermekbénulás Vírus által okozott, korábban az egész világon elterjedt, ősidők óta ismert
betegség. A kórokozó a szájon át kerül be, és a széklettel
ürül. Az elmaradott higiénés helyzetű területeken a lakosság átvészelése igen
jelentős volt.