Hirdetés

Gyógyszerpiaci szereplők: nem lesz válság a gyógyszertári piacon

A gyógyszerpiaci szereplők úgy vélik, nem lesz válság jövőre ezen a területen, ugyanakkor 450-500 patika esetében nincs még meg a januárig megszerzendő 25 százalékos gyógyszerészi tulajdon - derült ki egy budapesti szakmai konferencián, csütörtökön.

egészségügy, ellátás, gyógyszerpiac |

MTI Hírek10

A Napi.hu által szervezett konferencián Mikola Bálint, a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke úgy vélte, kevés idő áll rendelkezésre a tulajdonrészt kötelezővé tevő rendelet nyári megjelenése és a januári időpont között.

A gyógyszerészeket tömörítő szervezetek abban egyetértettek, hogy szükség volt a gyógyszerészi tulajdon megerősítésére. Ennek mértékét Mikola Bálint mellett kritizálta Zlinszky János, a Hálózati Gyógyszertárak Szövetségének (HGYSZ) alelnöke is.

Zlinszky János a patikai tulajdonlásról úgy vélekedett, a kormány belekényszerítette a gyógyszerésztársadalmat a tulajdoni hányad növelésébe. Szerinte nem a 25 százalékos patikai tulajdonrész elérése lesz nehéz, sokkal inkább a 2017-re teljesítendő 50 százalék. Mint mondta, aki most hitelt kényszerül felvenni azért, hogy a 25 százalékos tulajdonrészt megszerezze, 2017-ig nem fogja tudni törleszteni azt.

A gyógyszergyártói úgynevezett vaklicit rendszerét is kifogásolta a MOSZ és a HGYSZ elnöke. Úgy vélték, a negyedévente lezajló árverseny 100-150 ezer forint kiesést okoz a patikáknak.

Mikola Bálint szerint egyoldalú a kormányzati tájékoztatás a betegterheket illetően. Mint mondta, igaz, hogy az árverseny következtében kevesebbet kell fizetni egyes gyógyszerekért a patikákban, azonban ugyanezen eljárásban számos készítmény kikerül a támogatott körből és emelkedik az áruk.

Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke beszámolója szerint 2010-ben 2451 patika működött, 2013-ra számuk 2334-re csökkent. A veszteséges gyógyszertárak száma 559-ről 300 alá csökkent.

egészségügy, ellátás, gyógyszerpiac

2013-11-21 17:54:16

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop