Hirdetés

Gyógyszerészi kamara: megkezdődött a stabilizáció az ágazatban

Megkezdődött a stabilizáció a gyógyszertári ágazatban: egyre kevesebb a veszteséges vállalkozás, nőtt az árbevétel, és a tartozások összege is csökkent 2013-ban - hangzott el csütörtökön a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) által szervezett budapesti sajtóbeszélgetésén, amelyen a gyógyszertári vállalkozások előző évi pénzügyi és mérlegadatait ismertették.

gyógyszer, gyógyszertár, egészségügy, Magyar Gyógyszerészi Kamara |

MTI Hírek11

Hankó Zoltán, az MGYK elnöke azt mondta, a patikaliberalizáció leállítását és visszafordítását követő évben, 2011-ben kapott adatokat elemezve látszott a trendforduló: az éveken át romló gazdasági adatok megfordultak. 2012-ben, két egymást követő év adatait figyelembe véve kimondhatóvá vált, hogy a 2010 végén kialakított modell gazdaságilag racionálisabb, mint az előző. A 2013-as év adataiban pedig "megmutatkoznak a gyógyszertári ágazat stabilizációjának jelei" - mondta. Közölte: a 2014-es év végére remélhetőleg megközelíthetők lesznek a liberalizáció előtti utolsó "békeév" gazdasági paraméterei.

Hozzátette, mindez nem jelenti azt, hogy az ágazat problémái megoldódtak: a 2013-ban is veszteséges gyógyszertárak (amelyek döntően kis patikák) gazdálkodási adatai nem javulnak, hanem stagnálnak vagy romlanak. Ennek okát meg kell vizsgálni, lépéseket kell tenni a stabilizációért ebben a körben is - mondta.

További problémaként említette, hogy az ágazat bérek szempontjából a nemzetgazdasági átlag alatt van, noha a dolgozók körülbelül egyharmada felsőfokú végzettségű, kétharmada érettségizett.

Kérdésre Hankó Zoltán azt mondta: a nagykereskedőkkel szemben fennálló tartozás összege - körülbelül 45 milliárd forint - már közelít a liberalizáció előtti, 2006-os 42 milliárd forinthoz.

Az elnök beszámolt egy önkormányzati fórumsorozatról is, amelynek keretében öt várost látogattak meg, a rendezvényeken részt vettek az egészségügyi államtitkárság vezetői, az önkormányzatok helyi vezetői és a környék gyógyszerészei. A kamara célja ezzel az, hogy elősegítse: a helyi problémákat a kamara területi szervezeteinek vezetői vagy a helyi gyógyszerészek az önkormányzattal együttműködve próbálják megoldani.

A vállalkozások pénzügyi adatait elemezve (amelyeket a Központi Statisztikai Hivataltól rendelt meg az MGYK) Sohajda Attila, a kamara alelnöke közölte: a gyógyszertári vállalkozások száma több mint százzal nőtt 2013-ban, ennek az az oka, hogy szétváltak a nagy, integrált, adott esetben harminc-negyven patikát is üzemeltető vállalkozások. A patikák száma kevesebb mint tízzel csökkent.

Hozzátette: míg 2010-ben 528, 2012-ben 298 veszteséges patika volt, az elmúlt évben már csak 220.

A belföldi értékesítés nettó árbevétele mintegy 4,8 milliárd forinttal, 0,9 százalékkal emelkedett az elmúlt évben - mondta.

gyógyszer, gyógyszertár, egészségügy, Magyar Gyógyszerészi Kamara

2014-10-02 17:24:40

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop