Hirdetés

Az ORFK szerint példaértékű a magyar dizájnerdrog-szabályozás

Magyarország élen jár az új pszichoaktív anyagok, más néven a dizájnerdrogok elleni küzdelemben, a bevezetett magyar szabályozás hatásosnak bizonyult, s éppen ezért számos uniós tagállam figyelmét is felkeltette - olvasható a Magyar Idők keddi számában.

kábítószer, drog, dizájnerdrog |

MTI Hírek13 | MTI

A lapnak Csákó Ibolya, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) bűnügyi osztályának kiemelt főreferense elmondta, hogy a veszélyes szerek visszaszorítása érdekében megalkotott magyar (C-listás) szabályozás a 2012-es bevezetése óta számos ország figyelmét felkeltette már, és több ország is elkérte azt. Szavaiból kiderült: a bűnözők előszeretettel használják ki a nemzeti szabályozások eltéréseiből adódó lehetőségeket, ezért egyre erősebb az igény a probléma közösségi szintű kezelésére, a magyar megoldásokból pedig adott esetben uniós szinten is meríthetnek.

Az alezredes a lapnak beszélt arról is, egyértelműen összefügg az Európában megjelenő migránsok számának növekedésével a katlevél tömeges megjelenése. Idén több mint egy tonnát foglaltak le a magyar rendőrök ebből a közel-keleti és afrikai bevándorlók körében népszerű, kábító hatású növényi származékból, holott ezt megelőzően évekig összesen néhány tíz kiló volt a hatóság kezére került mennyiség.

Úgy tűnik, a cannabis "királyságát" a műfüveknek, a szintetikus kannabinoidoknak sem sikerült megdönteniük Európában, máig a marihuána piaci részesedése a legmagasabb Európában, ahol nem csak szívják, termesztik is.

kábítószer, drog, dizájnerdrog

2016-07-19 23:30:02

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop