Hirdetés

A pszichiátria náthája – Divat lett a depresszió?

Úgy tűnik, mintha a depresszió korunk pestise lenne, valami rejtélyes kór, amely lesből támad rá gyanútlan áldozatára. Egyes felmérések szerint adott pillanatban a lakosság 15-20%-a szenved enyhébb-súlyosabb depresszióban, s az írott médiában szinte már kötelező penzum minden héten legalább egy oldalt szentelni a témának...

depresszió, antidepresszáns, szerotonin |

Ideál - Reforméletmód magazin 2006 ;18(4):59-61   Celsus Kft. | Szendi, G.

Emil Kraepelin, aki a 19. század végén leírta és osztályozta az elmebetegségeket, a mániás-depressziót igen ritka, genetikailag átörökített elmebajnak tekintette. A korszak nagy pszichiáterei hasonlóképen vélekedtek, és egészen az 1 950-es évekig a depresszió gyakoriságát úgy becsülték, hogy 50 beteg jut egymillió emberre. Ma pedig 1 50 000! Mi történt 30-40 év alatt? A magyarázatra kedvelt szlogen a „rohanó élet” - de ez a „rohanó élet” rengeteg örömöt és jólétet is hozott, mi indokolja hát, hogy háromezerszeresére nőtt a depressziósok... vagy lehet, hogy csak a depresszió-diagnózisok száma?

DIAGNÓZIS-JÁRVÁNY

1984-ben Amerikában egy kiterjedt felmérés keretében vizsgálták a különböző korosztályokban a depresszió előfordulását. Meglepő módon azt kapták, hogy minél később született valaki, annál valószínűbben volt már életében depressziós. Az 1910 körül születettek közül a vizsgálat időpontjáig mindössze 1,3% szenvedett depresszióban. Az 1960-ban születetteknek pedig már 18% kalkulált esélyük volt, hogy 70 éves korukig depressziódiagnózist kapnak. Pedig a 70 éves korosztálynak az életében volt két világháború, egy gazdasági világválság, egy koreai, majd egy vietnami háború és egyéb személyes veszteségek és kudarcok is! Úgy tűnik, az ötvenes évektől valami diagnózis-járvány indult el a civilizált világban, s aki később született, másként tanulta meg látni és megélni a dolgokat.

VÉDETT KÖZÖSSÉGEK

Az ámishok tradicionális közösség Amerikában: nem használnak elektromosságot és egyéb modern találmányt, hanem kb. a 19. század technikai színvonalán élnek és gazdálkodnak. Életük kifejezetten nehéz az átlag amerikaiakéhoz képest. A depresszió körükben - egy 1983-as vizsgálat szerint - 5 év alatt 0,2%-os előfordulást mutatott, ami huszonötöde az akkori amerikai átlagpopuláció kockázatának. A kutatók szerint az ámishok közt egyszerűen „nem divat” a depresszió. Nincs rá gerjesztett társadalmi igény.

A GYÓGYSZERHEZ TALÁLT BETEGSÉG

David Healy pszichiáterkutató nagy port felkavart „Antidepresszáns kor” című könyvében a depressziót a „pszichiátria náthájának” nevezi. Könyve izgalmas nyomozás és időutazás vissza az ártatlanság korába, az ötvenes évekbe, amikor még nem osztogatták úgy a depressziódiagnózist, mint ma a reklámcédulákat. Minden nyomozás kulcskérdése: kinek állt érdekében? Az első antidepresszánst véletlenül fedezték fel: skizofréniaellenes gyógyszert kerestek, és hangulatjavítót találtak. Ám a felfedezést évekre félretették, mert a depresszió olyan ritka betegség volt, hogy még szabadalmaztatni sem volt érdemes a vegyületet, nemhogy ráállni a gyártására.

ÉRDEKES: ekkoriban vált nagy szenzációvá, hogy bizonyos tbc-el lenes gyógyszerektől a betegek a szanatóriumokban táncra perdülnek. A konkurencia szemfüles kutatói és marketingesei megértették a kor üzenetét: új piac született, az emberek szeretnének „tablettázott boldogságot” vásárolni. Meglátták a fantáziát az addig értéktelennek hitt vegyületben, s nekiláttak piacot teremteni hozzá. Fordulópont volt ez: nem a betegséghez kell a gyógyszert megtalálni, hanem a gyógyszerhez a betegséget!

Egy ügyes cég rögtön szabadalmaztatta antidepresszánsát, és íratott egy könyvet „A depressziós beteg felismerése” címmel. A könyvet 50 000 példányban küldözgették szét orvosoknak. Ha valaki felüt egy hatvanas években íródott pszichiátria-tankönyvet, depresszió címszó alatt azt a bizonyos kraepelini biológiai depressziót találja leírva. Esetleg lábjegyzetben, apró betűkkel találkozhat az életesemények hatására kialakuló „reaktív” vagy „neurotikus” depresszióval is, melynek kezelésére a pszichoterápiát ajánlották.

A mai pszichiátriai gyakorlatban ilyen megkülönböztetés nincs: van enyhe, középsúlyos és súlyos depresszió. Minden depresszió - vallja a biológiai pszichiátria - a szerotonin-háztartás zavarára vezethető vissza. Hát igen. Halad a tudomány. Vagy győzött a propaganda?

NEM MEGGYŐZŐ KUTATÁSOK

Egy gyógyszer törzskönyvezési eljárása során a cégnek elég két olyan vizsgálatot felmutatni, amelyben a szer hatásosabb volt, mint a placebo.

A gyógyszerhatóságok nem vizsgálják, hány esetben volt „sikertelen” a vizsgálat, holott tudományos értelemben ezek gyógyszerhatást cáfoló vizsgálatok, és nagyobb súllyal kellene latba esniük, mint a „sikeres” vizsgálatoknak.

Egy antidepresszánst az USA-ban azért nem sikerült törzskönyveztetni, mert nyolc vizsgálatból csupán egyben sikerült „győztesnek kihozni”. Európában a cég „sikeresebb” volt; a szert hazánkban is forgalmazzák.

KOMOLY MELLÉKHATÁSOK

Az antidepresszánsok legsúlyosabb mellékhatása, hogy öngyilkossági késztetéseket válthatnak ki. Az amerikai gyógyszerhatóság tudományosan indokoltnak látta, hogy előírja, minden forgalomban lévő antidepresszáns betegtájékoztatójában fekete keretben jelenjen meg a veszélyre való figyelmeztetés. E szerek továbbá libidócsökkenést, elhízást, szorongást, depressziót okozhatnak mellékhatásként, és terhesség alatti szedésük károsítja a magzat agyának fejlődését.

A SZEROTONINMÍTOSZ

Ahol belebotlunk a depressziótémába, azt halljuk-olvassuk, hogy a depressziót szerotoninhiány okozza. Százmilliók hiszik, köztük az orvosok és pszichiáterek is, hogy ez tudományos tény. Valójában soha, senki sem igazolta ezt, és nem is lehet igazolni, ugyanis a szerotoninszint a legtöbb depressziósnak nevezett emberben normális. Számos vizsgálatban próbálták ugyan csökkenteni, de nem igazolódott be, hogy ez depressziót okozna.

Herman Van Praag világhírű depressziókutató, összegezve az eredményeket, 2004-es könyvében kijelentette: „Hangsúlyozandó, hogy a szerotoninzavar nem a depressziónak, mint egésznek a jellemzője, hanem csupáncsak egy depressziós alcsoportnak.”

Amikor az első antidepresszánsokat felfedezték, nem tudták, hogyan hatnak. Kellett hát egy elmélet, ez lett a szerotonin-hipotézis. Oly kézenfekvő: valaminek a hiánya depressziót okoz, tehát pótoljuk, és a depresszió elmúlik! Annyira hihető, hogy igaz se kell legyen. Így lett egy sohasem igazolt hipotézisből reklámszlogen.

HOL HAT, HOL NEM...

De mit számít, hogy igaz-e az elmélet, ha hatnak az antidepresszánsok? Csakhogy ezzel megint van egy kis baj. A lottónál, az ügetőn, a célbadobásnál megszoktuk, hogy hol sikerül, hol nem. A tudománytól nem ezt várjuk!

FONTOS! A gyógyszeripar által lefolytatott antidepresszáns-vizsgálatok 50-60%-ában az antidepresszánsok nem hatékonyabbak a depresszió kezelésében, mint a placebo.

Ha ezeket a kiábrándító eredményeket összevetjük a pszichiátria és a gyógyszeripar sikerpropagandájával, áthidalhatatlan szakadék előtt találjuk magunkat. De elég csak körülnézni ismeretségi körünkben, s máris megvan a saját vizsgálatunk: ismerőseink tucatja szedi évek óta az antidepresszánsokat, és csak panaszkodnak a mellékhatásokra. De nem javulnak.

Persze akadnak kivételek. Ezek jó része a tabletta placebohatására gyógyul, csekélyke részüknél pedig tényleg hat a gyógyszer.

Steven Taylor és Murray B. Stein kutatók idén megjelent tanulmányában a modern antidepresszánsok jövőjét firtatva rámutattak, hogy e szerek hatásosságára egyedül a genetikailag kódolt depresszió esetén van bizonyíték.

A pszichiátriai rendelőkben egyelőre nem végeznek sem genetikai vizsgálatot, sem „szerotoninszint-mérést”, pusztán pár perces beszélgetés alapján döntik el, hogy: „Maga depressziós, alacsony a szerotoninszintje.” És a tétova beteget kitolják az ajtón, kezében egy antidepresszáns-recepttel.

A GONDOK NEM TABLETTÁVAL OLDÓDNAK MEG!

Mit lehet megállapítani egy rövid kikérdezéssel, vagy akár egy önkitöltős teszttel? Azt, hogy valaki tartósan lehangolt, örömtelen, rosszkedvű, sokat vagy keveset alszik, meghízott vagy lefogyott, esetleg önvádlásai vannak, vagy öngyilkossági terveket forgat a fejében. Akire ezekből néhány tétel áll, az „depressziós”. Nem kérdezik tőle, vajon szerelmi bánata van-e, elvesztette-e az állását, netán tönkrement a házassága, vagy esetleg kibukott az egyetemről, vagy egyszerűen csak kilátástalannak érzi-e az életét. A „depressziók” döntő többsége pedig pontosan ilyen, és ehhez hasonló életeseményekre adott indokolt reakcióként alakul ki.

Nem is csoda hát, hogy az ilyen betegekből verbuvált vizsgálati csoporton nem hatnak a gyógyszerek: egyetlen pirula sem szerez nekünk állást, hozza rendbe házasságunkat, hódítja vissza szerelmünket stb. Ha a depressziót események és körülmények okozzák, akkor vagy ezeket kell megváltoztatni, vagy meg kell tanulni másként szemlélni a dolgokat!

Mai depressziófogalmunk tudománytalan, ellaposodott, közhellyé vált gyűjtőfogalma minden emberi szomorúságnak, rosszkedvnek, letörtségnek és balsorsnak. Ha hiszünk a biokémiának, elfelejtjük, hogy mi magunk tehetünk a legtöbbet sorsunk alakulásáért.

Szendi Gábor
depresszió, antidepresszáns, szerotonin

2006-04-08 09:52:32

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop