Hirdetés

Kommentár: A cukortabletta csodája

A Boston Globe szerkesztőségi cikkében olvashatjuk az alábbi kommentárt:

cukortabletta, placebó, hatás, psziché |

The New York Times Health News Service   Medincorp

Lehet, hogy a placébó-hatás csak fikció, de a fikció néha erősebb, mint a tények. Bár két dán tudósnak a New England Journal of Medice-ben megjelent írása megrengette a klinikai kísérletekben egekig magasztalt hatást, a cukortabletta mágikus ereje mégsem veszett el teljesen.

Asbjorn Hrobjartsson és Peter C. Gotzsche sok munkát fektettek abba, hogy eloszlassák ezt a mítoszt: Azt írják tanulmányukban, hogy az emberek nem azért érzik jobban magukat, mert hisznek abban, hogy a placébó-tabletta működik, hanem inkább azért, mert minden betegségnek megvan a maga lefolyása, az, aki egyik nap rosszul érzi magát, másnapra valószínűleg jobban, mondják. Bizonyítékképpen tanulmányokat idéznek, amelyekben azoknak, akik nem kaptak orvosságot, körülbelül ugyanolyan ütemben javult az állapota, mint azoké, akik placébót kaptak.

A dánok szerint az első kutató, aki 1955-ben a placébó-hatást dokumentálta, rossz következtetésre jutott, miután olyan tanulmányokat vetett egybe, amelyekben csak két betegcsoport szerepelt, egy, amelynek tagjai az igazi gyógyszert kapták és egy másik, ahol cukortablettát. A második csoportban tapasztalt javulást aztán a szuggesztió erejének tudta be inkább, mint a betegség természetes hullámhegyeinek és -völgyeinek.

De a világ vevő volt erre a teóriára, és az is lesz, mert a placébó-effektusnak - és az egészségre vonatkozó test kontra lélek iskolának - érzelmi szempontokból van értelme.

A New England Journal of Medicine rábólintott, szerkesztőségi cikkének a címe: "A nagyhatású placébó és Óz a csodák csodája." Írója, a nyugalmazott chicagói professzor, John C. Bailar III, gyanakvással tekint az emberi természetre, és arra a "zavaró, és teljesen tudománytalan érzésre, hogy bizonyos dolgoknak egyszerűen igazaknak kell lenniük".

Bailar elismeri, hogy a kutatás eredményei imponálók, de a placébó "kompromisszumot nem tűrő elutasítását" "egy kicsit túlzottnak" tartja, különösen, hogy a tanulmány utal rá, néhányan azt állítják, hogy megszűnik a fájdalmuk, ha cukortablettát vesznek be. Bár óv a placébó túlzott alkalmazásától, megjegyzi, hogy Óz, a varázsló "igenis adott az utazóknak valami nagyon értékeset - szívet, agyat, bátorságot és reményt."

Ki meri állítani, hogy ez a gyöngysor, különösen az utolsó két szeme nincs olyan hatékony, mint a gyógyszerek, ha arról van szó, hogy valaki kilábaljon egy betegségből?

Igen, a placébót szedők ugyanolyan ütemben gyógyulhatnak, mint azok, akik semmit sem kapnak, de lehet, hogy ez a tabletta nélküli csoportokban a pozitív gondolkodásnak tudható be, nehéz megmondani, mert a betegek hite nem mérhető a hagyományos orvosi műszerekkel.

Hatásos-e a voodoo? Bizonyos kultúrákban az, csakúgy, mint a varázsló kántálása másokban és a meditáció - amely Keleten hagyományos - most Nyugaton is hódít. A medicina gyakran inkább művészet, mint tudomány.

Megjelent: The Boston Globe

cukortabletta, placebó, hatás, psziché

2002-07-31 18:05:26

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop