A kórkép elnevezése a görögök ifjúsági istenének, Hébének nevéhez kapcsolódik. A hebephrenia tünettana - a tünetek megjelenésének sorrendjét is figyelembe véve - a következő: jelentősen csökkenő aktivitás, érzelmi közönyösség, etikai normák hiánya, széteső gondolkodás, a személyiség fokozatos regressziója (hanyatlása), hiszteroid és agresszív viselkedési minták megjelenése.

A változatos tünetegyüttes ösztönvezérelt cselekvéssorokkal, időszakos hallucinációkkal, üldözéses tartalmakkal társulhat.

A hebephrenia nem gyakori betegség. Az előforduló esetek nagy része értelmi fogyatékossághoz, vagy alacsony intellektuális teljesítőképességhez kapcsolódik. A kórlefolyás kedvezőtlen prognózisú.

A következő esettel szeretném szemléltetni a hebephrenia hosszmetszeti képét: B. olyan értelmiségi család gyermeke, amelyben mindkét szülő, de különösen az anya fokozottan teljesítményorientált, maradék szabadidejében afféle igazi mártír anya. B. nem tervezett gyermek volt, de érkezésébe a szülők beletörődtek. Anyja már újszülöttként hatalmas ceremóniákat rendezett körülötte. Sterilizálta környezetét, pontosan betáblázta napirendjét, igyekezett megmutatni a környezetnek, hogy mintaanya. Rendkívüli büszkeséggel töltötte el a gyermek szabályos testi fejlődése, a napi sétákkal szerzett napbarnított bőre.

Beszédfejlődése jelentősen késett. Az anya úgy gondolta, megtanulta szavak nélkül megértetni magát, túl értelmes és túl kényelmes ahhoz, hogy megszólaljon. Játékaival feltűnően agresszív volt. "Nem kötik le a gyermekes primitívségek" - mondogatták szülei. Óvodába alig-alig járt. Gondot okozott a beilleszkedés, így a nagymama vigyázott rá.

Az iskola sem hozta meg a várt sikereket. Mindig rossz tanító nénikhez került, akik nem figyeltek eléggé tehetségére, inkább beilleszkedési gondjairól, verekedéseiről, figyelmetlenségeiről tájékoztatták a szülőket a fogadóórákon. Nehezen ismerkedett a betűkkel, mennyiségekkel. Kínnal végezte el az általános iskolát. Szülei ennek ellenére meg voltak győződve kiemelkedő értelmi képességéről. Megfelelő protekcióval gimnáziumba került. Akkorra már lanyhult szorgalma, feladta, hogy bármit is meg tudjon tanulni. Többet járt iskola mellé, mint az órákra. Otthon számítógépes játékokkal foglalta el magát. Szülei dicsérték ebbéli tehetségét.

Egyre több időt töltött szobájában. Viselkedése távolságtartó lett, kezdetben csak az idegenekkel, később már szüleit gyanakodva méregette, ha rányitották az ajtót. Amikor elfeledkezett magáról, indokolatlanul nevetgélt, grimaszolt.

Néha erőszakos volt. Azt követelte, hogy szülei vegyenek és rendezzenek be számára egy lakást. A szülők részben respektálták önállósulási igényét, másrészt serdülőkori hóbortnak gondolták. Az iskolából többszöri bukás után akkorra már végleg kimaradt. Dolga nem volt, sokat csavargott. Néha kék-zöld foltokkal, megverve ment haza.

Aztán megtámadta szüleit. Hol apját, hol anyját verte. A szülők italozásra gyanakodtak, ezért fordultak orvoshoz. A pszichiáternek elpanaszolták, hogy rossz társaságba került, alkoholizál. Az orvos nyugtatót írt, aztán megbeszélte B.-vel, hogy rendszeresen keresse fel. B. ezt nem tette meg. Beszüntette a csavargásokat, helyettük szexuális kapcsolat létesítése reményében hirdetéseket adott fel. Szüleit arra akarta kényszeríteni, hogy kerítsenek barátnőt számára. Mivel ez a kényszerítés eredménytelen volt, őrjöngött, összetörte a lakás berendezését, fojtogatni kezdte anyját, közveszélyes állapotban került az elmeosztályra.

B. története felveti a kérdést: vajon akkor is megbetegedett volna, ha szülei reálisan látják szerényebb értelmi képességeit és ennek megfelelően nevelik? B. élete teljes kudarc volt. Sehol semminek nem tudott megfelelni, mert mindig többet vártak tőle, mint amire képes. A felvetett kérdést mégsem lehet egyértelműen ezzel megválaszolni, hiszen a hebephrenia elmebetegség. Jelen esetben valószínűnek tűnik, hogy kialakulásában a család komoly rizikófaktort jelentett.