hirdetés

Igény a nemet megváltoztató műtétre

SANGHAJ - 1989-ben dr. He Qinglian minden engedély és beharangozás nélkül végrehajtott egy olyan műtétet, amilyet a tudomása szerint még nem végeztek Kínában, és ezzel lehetővé tette kínaiak százainak, hogy megtehessék az ember életében legnagyobb változtatást.

műtét, nem, transzszexualitás | The New York Times Health News Service   Medincorp
2002-07-31 18:09:42 | Lakshmanan, I.| műtét, nem, transzszexualitás

A beteg, Qin Huiyong, a sanghaji Fudan-egyetem ígéretes hallgatója már gyerekkora óta azzal a kínzó érzéssel élt, hogy ő valójában egy férfitest rabságába esett nő. Hogy a természet tévedését helyrehozza, Qin levágta a nemi szervét.

Azonnal a sürgősségi osztályra vitték, ahol az őt őrültnek vagy perverznek vélő orvosok összevarrták és hazaküldték, ám a húgyvezetéke nem működött. Amikor később dr. Hehez küldték, hogy segítsen rajta, Qin megkérte a sebészt, hogy inkább nőt operáljon belőle.

"Először nem mertük megcsinálni, mert még nem hallottunk ilyesmiről - mondja He. - Igazán segíteni akartunk neki, és úgy gondoltuk, igazolni tudjuk a műtét szükségességét, mert akkor, abban az állapotban sem férfi, sem nő nem volt.

Így aztán hivatalos engedély nélkül ugyan, de külföldi szakemberekkel való konzultáció és egy orvoscsoport részvételével He csöndben átalakította Qin Huiyongot Qin Huiyinggé.

Tizenkét évvel később a társadalmi átalakulásokban részt vevő országban, ahol ma még mindig nagy a tudatlanság a szexualitással kapcsolatban, és ahol az efféle életmódbeli változtatások elképzelhetetlenek lettek volna a 40 éves kommunista uralom szigorú társadalmi ellenőrzése mellett, ha lassan is, az ilyen dolgokat kezdik elfogadni.

Kínában az 1949-es kommunista forradalom előtt már létezett modern orvostudomány, különösen az olyan városokban, mint Sanghaj, amely átvette a nyugati szokásokat. De utána éveken át, a Nyugattal való igencsak laza kapcsolatok miatt elérhetetlenek voltak a kínaiak számára az új műszerek, gyógyszerek és a Nyugaton bevezetett újításokról szóló információk.

Azon is lemérhető, mennyit nyitott néhány évtized alatt ez az ország, hogy a kínai orvostudomány (amelyet sokan még mai is a gyógyfüvek alkalmazásával, az akupunktúrával vagy Mao Ce-tung mezítlábas orvos-hadseregével azonosítnak) ma a nyugati orvostudomány által ismert néhány igen magas szintű high-tech és egzotikus eljárásra képes. A transzszexuális sebészet Kínában ennek az egyik legdrámaibb, de távolról sem az egyetlen megnyilvánulása.

Ma Kínában fél tucat városban egy maroknyi orvoscsoport végez nemet változtató műtéteket. A kínai kormány nem vezet statisztikát a laikusok körében még mindig különcségnek, "a nyugati dekadens kultúra" bizonyítékának számító műtétek számáról, de becslések szerint néhány százat már elvégeztek.

A műtéti eljárás jelenleg sem nem legális, sem nem illegális, és nincsenek erre nézve országos szabályzók, de ahogy az egyre növekvő igények miatt nő a műtétet elvégző orvosok száma, úgy gyarapszik azoké a képzetleneké is, akik rettenetes következményekkel végeznek el egy-egy ilyen beavatkozást.

Az elmúlt hónapokban legalább négy olyan cikk jelent meg, amely együttérzően mutatja be a transzszexuálisokat, vagy elmeséli az avatatlanok által végzett véres műtétek horrorját. Ez annak a jele talán, hogy tudatosítani akarják, milyen nehézségekkel kell szembenézniük a nemi azonossági rendellenességgel küzdőknek, és hogy szükség van arra, hogy a nem megváltoztatására irányuló műtéteket és az azokat elvégző orvosokat valamiféle irányelvek szabályozzák.

Egy gyanúsított bűnöző szökésben megváltoztatta a nemét, kilenc hónapon át késleltette ezáltal az elfogását. Egy nővé átoperált férfi megölte az az embert, aki emiatt állandóan gúnyolta. Egy nő megpróbálta eltávolítani melleit és nemi szervét, de orvosai nem tudtak férfi genitáliákat alkotni neki.

A megbízható orvosok által kezelteknél a hasonló történetek sokkal boldogabb véget értek.

A sanghaji 411-es kórházban a legújabb beteg minden ízében férfinek néz ki. Viselkedése, macsós mozdulatai, hangja után ítélve nehezen lehet elhinni, hogy a 28 éves Ding épp most esett át a műtéten, ami véget vetett a női életének.

Azelőtt kínlódás volt az élet, mondja Ding, aki elmeséli, hogy kislányként a fiúkkal szeretett játszani, és amikor a felnőttek róla és a bátyjáról beszéltek, kijavította őket: "Én nem a húga vagyok, hanem az öccse."

"Mintha egy hatodik ujjam lett volna. Nem gondoltam, hogy beteg vagy perverz vagyok, csak azt, hogy a természet hibát követett el" - teszi hozzá.

Kamaszkorában elkezdte bújni az orvosi könyveket és megtudta, hogy Nyugaton műtétet végeznek a nemi dysphoriának nevezett eltérésben szenvedőknél, amikor valakinek az önazonossága és a fizikai teste között eltérés van, ami a hormonális egyensúly zavaraival lehet összefüggésben.

Ding 1993-ban elkezdett férfiruhákban járni, és azóta sem a munkaadói, sem a barátnői nem tudták az igazságot.

"A családom aggódott, hogy a társadalom nem fogad majd be, hogyan élhetek így normális életet? A műtéttől is féltettek, vajon sikerül-e?" - idézi fel Ding. De ő már annyit szenvedett, hogy megmondta a családjának, ha nem tud nemet változtatni, inkább meghal. Két évvel ezelőtt a családja megadta magát.

Dingnek szerencséje volt, mert annyira lassan változnak a szexuális és társadalmi attitűdök, hogy a transzszexuálisok számára még mindig a család el nem fogadása jelenti a legnagyobb akadályt.

Csak két hónapja történt meg, hogy a Kínai Pszichiátriai Társaság a homoszexualitást levette a patológiás betegségek listájáról. Kínai kutatók becslése szerint az ország 1,3 milliárd lakosából 40-50 millió lehet homoszexuális, míg minden 100-140 ezer kínaiból egynél szexuális azonossági zavar áll fenn. Mindkét becslés lényegesen alacsonyabb, mint a nyugati, és lehetetlen pontosítani.

A világon az első feljegyzett nemi cserére irányuló műtétet 1930-ban, Németországban végezték, ma pedig már az Egyesült Államokban meglehetősen könnyű ilyen beavatkozást elvégeztetni: évente mintegy ezren keresik ennek lehetőségét, állítja a Transgender Education Association, de a transzszexuálisoknak még mindig számítaniuk kell az előítéletekre és a gyanakvásra.

Kínában még az orvostársadalomban is alig elfogadott tény a transzszexualitás. Kevesen tudják, hogy Kínában az első dokumentált szex-megváltoztatásra irányuló műtéten 1983-ban, Pekingben végezték egy magas rangú katonatiszt 20 éves fián.

Dr. He hatalmas kockázatot vállalt azzal, hogy 1990-ben felfedte, eddig még nem hallott műtétet végzett el.

"Attól tartottunk, a kormány erkölcstelennek bélyegzi majd, amit tettünk" - mondja a 73 éves dr. He, akit a "kínai transzszexuális atyjának" neveznek, és aki azóta 12 férfin és 58 nőn végezte el a műtétet, valamint írt egy fejezetet az eljárásról egy kínai orvosi tankönyvbe.

A nyugatihoz képes olcsó árak ellenére (1200-3600 dollár a férfiből nővé, és 3600-6000 dollár a nőből férfivá alakítás ára) Kínában még mindig nagyon nehéz elvégeztetni a műtétet.  

A legjobb hírnévnek örvendő orvosok csak a beteg nagyon súlyos szenvedései esetén végzik el a beavatkozást, pszichiátriai vizsgálatokat és egy sor formális beleegyezést kívánnak meg. A betegeknek be kell szerezniük a helyi rendőrség beleegyezését (a személyi igazolvány cseréje miatt), a munkaadók hozzájárulását, valamint a maoista időkből itt maradt, túlbuzgó lakóhelyi bizottságok engedélyét is, de a legfontosabb, hogy a szülők igent mondjanak a műtétre.

Az orvosok éveken át leveleznek a betegekkel, mielőtt elvállalnák a műtétet. Egy nankingi férfi 102 levelet írt dr. Henek, de az orvos a férfi anyjának beleegyezése nélkül nem hajlandó elvégezni a beavatkozást.

Mióta a műtéteiről megjelent az első újságcikk, az orvost folyamatosan levelekkel bombázzák, mintegy 2 ezer transzszexuális fordult hozzá segítségért. "A társadalom egyre elfogadóbb lesz, az emberek meg egyre bátrabbak, így mind többen és többen jönnek" - mondja dr. he. De a növekvő igények ellenére a tavalyi élven mindössze 15 műtétet végzett, eddigi rekordját.

"Csak akkor avatkozunk be műtétileg, ha ez az utolsó menekvés. Tudjuk, hogy utána a betegek társadalmi és családi problémáknak vannak kitéve, és gyermekük nem lehet. Mi csak azt akarjuk, hogy az emberek boldogan éljenek, és ha erre van valami más megoldás is, akkor inkább nem a műtétet választjuk."

De Ding számára, aki most új életet kezd, amelynek során az emberek nem fogják tudni, hogy ő valaha nő volt, és az öngyilkosságot megkísérlő sokak számára a műtét életet mentett,

"Úgy tekintek dr. Here, mint apámra, mert új életet adott nekem."

Megjelent: The Boston Globe

Értékelje a cikket: 


hirdetés
LEGJOBB CIKKEK
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
hirdetés





Copyright InforMed 2002 Kft.