Hirdetés

A gyakori szex a hosszú élet titka?

Brit kutatók arról számoltak be, hogy a gyakori nemi érintkezés meghosszabíthatja az élettartamot.

hosszú, élet, titka, szex, nemi, élet |

The New York Times Health News Service   Medincorp | Modica, P.

A felmérésben 900, 45-59 éves férfi vett részt, és a kutatók azt állapították meg, hogy azoknak, akiknek legalább hetente kétszer van orgazmusuk, feleakkora az esélyük, hogy meghaljanak a következő 10 évben, mint akiknek legfeljebb havi egyszer.

Mivel a második csoportban a halálozások nagy részét szív -és keringési rendellenességek okozzák, valószínű, hogy a sűrűn gyakorolt nemi élet főként a szívre van jó hatással - ezt a következtetést vonták le a kutatók. A csoportot dr. George Davey Smith, az angliai Bristol Egyetem epidemológia-professzora vezette. Dr. Smith szerint a nemi élet sok középkorú férfi számára az egyetlen testmozgási forma. Így tehát azok, akik gyakrabban hódolnak e "sportnak", jobban megőrzik szívük egészségét. A szexhez társuló pszichés érzés pedig csak tovább erősíti ezt a hatást, tette hozzá.

A British Medical Journalban megjelent cikkben a kutatók azt állították, hogy az adatok még azután is érvényesek, ha leszámítjuk a további rizikófaktorokat, így a már meglévő szív- és keringési betegségeket, dohányzást, hipertóniát vagy társadalmi-anyagi helyzetet. Ám a cikk előtt olvasható szerkesztőségi bevezetőben más szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy a tanulmány szerzői nem számoltak egyes kulcsfontosságú tényezőkkel, mint például a mentális egészséggel vagy az alkoholfogyasztással, és ezek erősen megváltoztatták volna a kapott eredményeket.

A kísérő cikkben Matthew Hotopf és Simon Wessely, a King's College munkatársai üdvözölték dr. Smith munkáját; amint írták, "a cikk üzenete közel áll a szívünkhöz".

Ám "a szerzők figyelmen kívül hagytak bizonyos alapvető faktort - testmozgás, alkohol - és a pszichológiai elemek közül is hiányzik néhány - depresszió, krónikus fáradtság," olvasható a bevezetőben. "Ezek mindegyike rizikófaktora lehet a korai elhalálozásnak, ráadásul önmagukban is hozzájárulnak a nemi élet intenzitásának csökkenéséhez."

Megjelent: Medical Tribune News Service

hosszú, élet, titka, szex, nemi, élet

2002-07-31 19:26:11

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop