Hirdetés

Szex közben fájdalom, vérzés - 26 éves nő

26 éves nő vagyok. Olyan problémával fordulok Önhöz, hogy körülbelül 5 éve fájdalmaim vannak közösüléskor. Többször előfordul vérzés is. Voltam ezzel már több orvosnál is, de nem igazán tudták ezt a bajt kezelni.
Mindegyik orvos szexuálpszichológus segítségét ajánlotta. Januárban egy orvos talált egy heget a bal petefészkemen, és úgy vélte, hogy talán ez okozza a fájdalmat. A bal petevezetékem, pedig meg volt rövidülve, mert alvadt vér rakódott rá. Úgy gondolta, hogy ez okozza a vérzést. Azt javasolta, hogy elvégez egy egészségügyi kaparást, és akkor minden rendben lesz.
Hát a kaparással a probléma nem oldódott meg. 6 hét után kontrollvizsgálaton kiderítette, hogy a heget nem tudta eltüntetni, és csak akkor múlik el, ha szülök egy gyereket. Amit amúgy még nem tervezek. A szövettanból kiderült, hogy semmilyen daganatos elváltozásom nincs.
Mint említettem, hogy ezzel a problémával sok orvosnál jártam már, és bízok abban, hogy talán Önök tudnak nekem segíteni, hogy ezt hogyan lehetne orvosolni, vagy esetleg még milyen orvost kereshetnék meg és hol?
Válaszát előre is köszönöm.

|

Az Orvos válaszol - Dr. Miskovszky Vilmos   InforMed | Miskovszky, V.

Endometriosisra utalnak a panaszai, és a kollega által vélt "heg és alvadt vér" is az lehet. Műtét laparoszkóppal.

2007-05-03 18:50:00

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop