24 éves lányom évek óta egyre erősödő ekcémával küzd a kezein. Több bőrgyógyásznál jártunk már, de tüneti kezelésnél tovább nem sikerült jutni. Allergia vizsgálatot még nem végeztek. Több rokonánál állapítottak meg májfunkció zavarokat, de a legutolsó bőrgyógyász szerint nem lehet a májjal összefüggésben. A nőgyógyásza szerint candidiazisa van, de az sem lett kivizsgálva. 14 éven keresztül volt kutyánk, előtte aranyhörcsögök. Elképzelhető, hogy valamilyen parazita fertőzése (is) van. Általában nagyon kevés folyadékot fogyaszt (sajnos, hiába bíztatom). Igen-igen stresszes ember, a tenyere szinte egyfolytában izzad, ami még jobban idegesíti, persze. Biorezonanciás vizsgálattal is próbálkoztunk, de drága, nem sok eredménye van, és elég tudománytalanul hangzik az egész, vagy ha igaz is, még gyerekcipőben jár az alkalmazás. A homeopátiás kezelést sem tartom túl sokra, egymásnak ellentmondó híreket olvastam a bizonyításával kapcsolatban. Nem beszélve arról, hogy az sem a baj gyökereit kezeli. Amúgy szoktam vele kísérletezni, nem sok sikerrel. Ön szerint hova kellene ahhoz mennünk, hogy egyszer végre alaposan kivizsgálják a lányomat (talán legelőször egy pszichológushoz?), és legalább megpróbálják kideríteni, hogy mi okozhatja a panaszait, avagy ez teljesen irreális elvárás, mert senki nem hajlandó a saját szakterületén messzebbre tekinteni? Elkeserítő, hogy százezreket fizetek tb-ellátásra, és cserébe szinte semmit nem kapok, a magánrendelőkben meg csak a beteg bőrét akarják lenyúzni, szintén semmi eredménnyel.
Az atopiás dermatitis (ekcéma) egy nagyon összetett kórfolyamat. Létrejöttében öröklött tényezők, valószínűleg a keratocyták immundefektusa az alap, melyre külső tényezők, mint fertőzések (vírus, baktérium, gomba), környezeti ártalmak (mosószerek, kozmetikumok, ételek stb) rakódnak, de bel-(bél?) betegségek is tarkíthatják a képet. Ezek együttes hatására veszti el a bőr nagy valószínűséggel a védelmi (barrier) funkcióját a károsító hatásokkal szemben, és kialakul a jellegzetes bőrelváltozás. Első feladata a terápiának az esetleges provokáló tényezők kizárása, és a bőr zsírosságának helyreállítása (Ungv. Emolliens). Ezt lokális szteroid használatával egészítik ki. Jelenleg van kipróbálás alatt az immunmoduláló szerek hasznossága.
Oldalak: 1
Szendei, K.; Az Orvos válaszol - Dr. Szendei Katalin InforMed
2006-01-31 16:29:51