Külsőleg-belsőleg

A bőrfelületen alkalmazott gyógyszereket (kenőcs, tapasz, oldat, permet, hintőpor stb.) a gyógyszerész csomagolásuk, kiszerelésük alapján is megkülönbözteti a szájon keresztül vagy a más úton-módon a szervezet belsejébe juttatandó szerektől.

Külsőleg-belsőleg, kenőcs, tapasz, tabletta, kapszula | Gyógyszer a családban 2004 ;   InforMed | Szendei, K.
A bőrfelületen, tehát külsőleg alkalmazott szereket mindig szögletes üvegekben szolgáltatja ki a gyógyszertár, míg a szájon keresztül - latinul per os -, tehát belsőleg alkalmazandókat hengeres üvegben. Az üvegre feltűnő helyen ráírják a címkére, hogy külsőleg, nehogy a beteg véletlenül lenyelje és esetleg mérgezést szenvedjen. A külsőleges gyógyszer címkéje mindig piros színű.

Azokat a szereket, amelyek a szervezet belsejében fejtik ki a hatásukat, belsőleg alkalmazott gyógyszereknek nevezzük. Szervezetünk belsejébe több úton-módon juttathatunk gyógyszert. Közülük a leggyakoribb - és tegyük hozzá mindjárt: legkívánatosabb és a legegyszerűbb is -, ha szájon keresztül vehetjük be a gyógyszert. A lenyelt gyógyszerek is, akárcsak általában táplálékaink, a vékonybél bolyhaiból szívódnak fel a vérpályába és jutnak a kapuér közvetítésével a májba. Tulajdonképpen az az anyag fejti ki az egész szervezetben a hatását, amely - akár változatlan formában, akár átalakulva - túljutott a máj szűrőjén és a szíven átjutva eloszlik az egész szervezetben.

Nyelv alatti vagy szublingválisan alkalmazható szerek azok, amelyeket szétrágás nélkül a nyelv gyöke alá helyezünk vagy permetezzük és azok ott, a nyálkahártyán át szívódnak fel és jutnak el a vérkeringésbe. Ilyen pl. a koszorúsérgörcs megszüntetésére a nitroglicerint tartalmazó szublingvális tabletta, ill. spray. Újabban a bőrön keresztül is lehet speciálisan preparált ragtapaszdepókból a vérpályába juttatni gyógyszereket. Az ilyen bőrre ragasztott "raktárakból" pl. 24 órás időtartamra koszorúértágító hatást lehet elérni.

A bőrön keresztül iontoforézis útján is juttathatunk gyógyszert a szervezetbe. Ilyenkor a gyógyszert tartalmazó oldatot megnedvesített gézlapra öntjük, majd a gézlapot és a bőr egy másik felületét kisfeszültségű áramforrás pozitív és negatív pólusával kötjük össze. Így szokás pl. hisztamint juttatni a bőr alatti szervekbe, amely ott pirosodást, majd hólyagképződést vált ki.

A légutakba, sőt akár az egészen kicsi hörgők végein elhelyezkedő léghólyagokba gázokat vagy nagyon finoman elporlasztott vizes oldatokat - ezeket hívják aeroszoloknak - juttathatunk. A műtéti általános érzéstelenítés, a narkózis céljából speciális ismeretekkel bíró altató szakorvos (aneszteziológus) a légcsőbe bevezetett tubuson át altatógép segítségével juttat altatókat vagy altatószer-keverékeket a tüdőbe. Aeroszol formájában a légutakban ható, vagy onnan felszívódó antibiotikumokat, mellékvesekéreg-hormonokat és a hörgők simaizomzatának görcsét oldó asztmaellenes szereket is alkalmazunk.

Ismételten hangsúlyozni kell, hogy mindig az az előnyösebb, ha egy gyógyszert le tudunk nyeletni a beteggel, ahelyett, hogy speciális eszközzel, pl. tűvel és fecskendővel kelljen azt bejuttatni a szervezetbe. A beteg így nincs kötve orvoshoz vagy ápolónőhöz, aki az injekciót beadja, de speciális segédeszközre, pl. tűre és fecskendőre sincs szükség.

Teljesen alaptalan az a tévhit, hogy az injekció hatásosabb, mint a szájon keresztül beszedhető tabletta, kapszula, drazsé vagy folyadék. Ezenkívül minden injekció a fertőző májgyulladás, ill. az AIDS vírusával való fertőzés veszélyével jár, ha nem egyszerhasználatos fecskendővel történik. Tájékozatlanságáról tesz éppen ezért tanúságot az a beteg, aki - a maga kárára - mindenáron injekcióhoz ragaszkodik akkor is, amikor porral, tablettával vagy kúppal ugyanaz a hatás érhető el. Injekcióra tehát csak ritkán van szükség, pl. sürgősség esetén, amikor az orvos percek alatt akar fájdalommentességet elérni vagy a beteg eszméletlensége miatt a gyógyszert szájon keresztül nem tudja bevenni vagy a gyógyszert az emésztőnedvek elbontják és ezért nem adható szájon át.

A szájon keresztül szedett tablettákat, kapszulákat vagy drazsét esetenként olyan védőréteggel vonják be, amelyet a gyomor emésztőnedve nem tud oldani, és éppen ezért nem okoz a gyomorban károsodást. Az ilyen gyógyszeralakokat bélben oldódó (enteroszolvens) készítményeknek hívják.

Előszeretettel rendelnek gyógyszert végbélkúp vagy hüvelygolyó formájában is. A végbélkúpot különösen a gyógyszert nehezen beszedő gyermeknek, hányingerrel küszködő vagy akár eszméletlen felnőttnek is be lehet adni. Mind a kúpok, mind a hüvelygolyók testhőmérsékleten meglágyuló, illetőleg megolvadó kakaóvajból, zselatinból, glicerinből és vízből állnak. Ezekben a vivőanyagokban keverik el a hatóanyagot. A végbélkúp hossza 1-3 cm, alapja pedig 0,5-1 cm. A kúp alkalmazása úgy történik, hogy a sztaniolpapírba vagy más védőanyagba csavart kúp hegyét kiszabadítjuk; de a végén, ahol a kúpot a hüvelyk- és mutatóujjunk közé fogjuk, a borítást meghagyjuk, nehogy ujjunk melegétől megpuhuljon. Ezt követően kezünkkel a farpofákat szétfeszítjük, hogy a végbélnyílást pontosan lássuk, vagy kitapinthassuk. A kúp hegyes felét úgy nyomjuk a végbélbe, hogy a kúp eltűnjön a bezáródó végbélzáró izom mögött, és a sztaniolpapír a kezünkben maradjon.

A szétolvadó vivőanyagból a gyógyszer a végbélzáró izom körüli bő érhálózatba perceken belül felszívódik és a máj megkerülésével gyorsan bejut a szervezetbe.

A hüvelygolyót és a hüvelyhengereket elsősorban hüvelygyulladás kezelésére alkalmazzák. Ezeket ugyanúgy mint a kúpokat, tehát borító sztanioljukból ki kell szabadítani és a bal kézzel szétfeszített hüvelynyíláson keresztül jobb kézzel fel kell tolni a hüvelybe, természetesen úgy, hogy a csomagolópapír a kezünkben maradjon.

Egyes hatóanyagokat (pl. altatókat) úgy is lehet egyetlen tablettában vagy drazséban elosztani, hogy az egyik hatóanyag a bevétel után röviddel, a másik viszont csak jóval később fejti ki hatását. Tehát speciális gyógyszerformákkal befolyásolni lehet a gyógyszerhatás időrendi egymásutánját és időtartamát is.

  • Injekciós tű, illetőleg fecskendő segítségével a következő módokon juttathatunk gyógyszert a szervezetbe:intrakután, azaz a bőr egyes rétegei közé fecskendezzük az oldatot úgy, hogy a szúrás helyén a folyadéktól a bőr külső rétege hólyagszerűen kidomborodik. Az ilyen bőrhólyagokból a gyógyszerek lassan szívódnak fel; többnyire helyi hatású szereket vagy oltóanyagokat adnak így.
  • szubkután, azaz a bőr alatti kötőszövetbe juttatjuk a gyógyszert, amely onnan gyorsan felszívódik a véráramba és így a szervezet bármely pontján kifejtheti hatását.
  • intramuszkulárisan, tehát az izomba (legtöbbször a farizomba) adott szerek gyorsabban szívódnak fel mint azok, amelyeket a bőr alá adtunk. Természetes, hogy fájdalmat okozó szereket vagy olyanokat, amelyek helyi izgalmat vagy gyulladást okoznának, az orvos nem ad sem bőr alá, sem izomba. Az izomba adott, vízben oldódó szerek felszívódását lassítani lehet azáltal, hogy steril olajjal összerázzák (emulgeálják) őket. Ily módon lassan felszívódó raktárakat, gyógyszerdepókat létesíthetünk, amelyek órákra, esetleg napokra biztosíthatják a szükséges gyógyszermennyiséget.
  • intravénásan általában a könyökhajlat visszerébe juttatott szer azonnal nagy töménységi fokot ér el a vérben és éppen ezért már másodpercek múlva kifejtheti hatását. Intravénásan olyan anyagok is beadhatók, amelyek bőrbe vagy izomba juttatva rendkívül fájdalmasak vagy éppenséggel szövetelhalást okoznak. Intravénásan tehát vagy akkor adnak gyógyszert, ha sürgős hatásra van szükség vagy ha a szer fájdalmat, szövetizgalmat okozna.
  • intraartériásan, tehát közvetlenül a verőérbe nagyon ritkán adnak injekciót; a legtöbbször olyan esetben, amikor annak a verőérnek az ágait akarják tágítani, amelybe a szert befecskendezik vagy pl. sejtölő szert akarunk közvetlenül a daganatba juttatni.
  • intrakardiálisan, vagyis magába a szív üregébe is lehet gyógyszert fecskendezni. Erre akkor kerül sor, ha a megállt szívet közvetlenül a szívbe jutatott szer segítségével kívánják megindítani.
  • intralumbalisan az ágyéki gerinc egyes csigolyatestei között, kellő hosszúságú tűvel a gerincvelőt körülvevő folyadékba, a likvorba lehet gyógyszert juttatni. Leginkább érzéstelenítő és fájdalomcsillapító szereket adnak ily módon. (Ritka esetben a koponyaalap és az első csigolya közti szöveteken át intratekálisan is juttatható gyógyszer a likvorba.)
  • intraperitonealis vagy intrapleuralis gyógyszeralkalmazásról akkor beszélünk, ha egy-egy oldatot a hashártya felületére, a hasüregbe vagy a mellhártya két rétege közé fecskendezünk be.

Minden injekció útján a szervezetbe juttatott gyógyszer viszonylag gyorsan szívódik fel, de viszonylag gyorsan ki is ürül. Az injekció hátránya ezenkívül az is, hogy a fecskendőt, a tűt és a befecskendezendő oldatot mindig csíramentes, tehát steril állapotban kell tartani. Hátránya az injekciónak továbbá az is, hogy fájdalmas, sőt ha az injekciózáshoz nem egyszerhasználatos fecskendőt és tűt vagy speciálisan csírátlanított fecskendőt használtak, akkor a májgyulladást és az AIDS-t okozó fertőzés veszélye fenyeget. E sok hátrány vagy kockázat bizonyítja, hogy a beteg mindig akkor jár jobban, ha a gyógyulásához vagy a panaszmentességéhez szükséges gyógyszert lehetőleg nem injekcióban, hanem szájon keresztül kapja.

2005-04-09 09:50:13
| Külsőleg-belsőleg, kenőcs, tapasz, tabletta, kapszula
+ További hírek
+ További egészségpolitika
hirdetés
^