Parkinson-kór

Általában az 50. életév körül kezdődő betegség, amely a végtag, esetleg a fej remegésével, a mozgások finomságának és az arc mimikájának merevvé válásával jár.

A lassú, ritmikus remegés teljes nyugalomban is jelentkezik, és hol az egyik, hol mindkét testfélre kiterjed. Gyakran társul fáradékonysággal, a szellemi tevékenység, elsősorban a kritikai készség csökkenésével és az összes agyi folyamatok lelassulásával.

A remegést akaratlagosan szüntetni nem lehet, sőt az ilyen irányú törekvés még fokozza a remegést.

A betegség oka az agykéreg alatti magvak valószínűleg keringési zavar, érelmeszesedés által okozott sérülése, vagy az ezek működését szabályozó ingeranyagok elégtelen termelése. Átmeneti parkinzonos remegést egyes gyógyszerek is okozhatnak, de ez a gyógyszer elhagyása után magától elmarad.

A remegést gyógyszeresen lehet csökkenteni, a mozgáskészséget pedig a családtagok vagy tornatanár által irányított tornával javítani.

Indokolt esetben, különböző agyterületek célzott műtéti kiiktatásával a parkinzonos remegést meg lehet szüntetni.

A Parkinson-kór kezelésére használatos gyógyszerek vénykötelesek, és az alábbi csoportokba sorolhatóak:

Antikolinerg szerek: biperiden (Akineton), prociklidin (Kemadrin), metixen (Tremaril);

MAO B enzim gátlók: szelegilin (Jumex, Primulex, Selegiline-Merck, Selegiline-Chinoin);

dopamin (Carbidopa-Levodopa-B, Dopaflex, Duellin, Madopar, Sinemet CR) és

dopamin agonisták (apomorfin (Apo Go), bromokriptin (Bromocriptin-Richter, Parlodel), ropinirol (Requip), pramipexol (Mirapexin), pergolid (Comtan, Parkotil); amantadin (PK-Merz, Viregyt-K).

COMT gátlók: entacapon (Comtan), tolcapon (Tasmar)

2021-06-04 14:06:24
| Parkinson-kór, remegés, dopamin

Vissza a tartalomjegyzékhez

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop