Az InforMed által nyújtott információ célja az, hogy segítse a látogatók és orvosuk közötti kapcsolatot, nem pedig az, hogy pótolja!
A tea és a kávé előnyös hatásai Számos tanulmány szól a tea- és kávéfogyasztás jótékony hatásairól. Az alábbiakban összefoglaljuk, hogy elsősorban mely betegségek megelőzésére ajánlják.
A szorongás örökletes? Gyerekkorban figyelmeztető jel lehet, ha a kicsi fél, a félénk, ideges kis- gyerekek ugyanis gyakran későbbi életük során szorongásban vagy depresszióban fognak szenvedni. Nagyobb az esélye annak is, hogy alkohollal és más drogokkal fogják magukat „gyógykezelni”.
A leveles zöldségek csökkentik a diabétesz kockázatát A leicesteri egyetem kutatói szerint „jelentősen” csökkenthető a 2. típusú diabétesz kockázata, ha valaki sok zöldséget fogyaszt. A zöldfélék, például a brokkoli vagy a káposzta magas antioxidáns- és magnéziumtartalmuknak köszönhetően segíthetnek megelőzni a cukorbetegség kialakulását.
Az orvos hite Egy brit vizsgálat szerint a mélyen hívő vagy vallásos orvosok ritkábban ajánlanak olyan kezelést, amely a végstádiumban levő betegek halálát sietteti, mint az ateista vagy agnosztikus kollegáik.
Pollennaptár - mikor mitől tüsszög? A napokban tetőzik a parlagfű pollenkoncentrációja. Azonban nem ez az egyetlen növény, ami megkeseríti az allergiások életét. Az alábbi táblázatból kiolvasható, mikor melyik növény virágzik.
Gyomorfájás – tények és tévhitek A legtöbbünkkel megesik, hogy fáj vagy felfordul a gyomra, és az emberek közel 40 százalékának súlyosabb emésztőszervi problémája is lehet, például fekély vagy IBS (irritábilis bélszindróma).
Wellness ABC A rovatban olvasható az egyes wellness-kezelésekkel, egészséges életmóddal, mozgással, alternatív terápiákkal kapcsolatos fogalmak rövid magyarázata ABC-sorrendben.
A misztikus gyógyító - Bodza Gyógyhatásainak se szeri se száma, finom illatú, esztétikus és szinte bárhol megterem. Az egyik legtökéletesebb ajándék, mely valaha kaptunk.