Hirdetés

Tüntetés Székesfehérváron

kórház, Székesfehérvár, belgyógyászat |

Népszabadság   Népszabadság

Újabb beteg, egy 60 év körüli férfi halt meg tegnap hajnalban a székesfehérvári Szent György Kórházban röviddel azután, hogy a 2. számú belgyógyászat közelmúltban új helyre költöztetett részlegéről újraélesztése után átvitték az úgynevezett koronáriaőrzőbe - tudtuk meg magukat megnevezni nem kívánó orvosoktól. A kórház vezetői kérdésünkre nem nyilatkoztak az újabb esetről. Dr. Ferencz Péter megyei tiszti főorvos tudósítónk kérdésére azt válaszolta: még nem tud az újabb elhalálozásról, így azt sem tudja megmondani, hogy az összefüggésben van-e a kórház átszervezésével. A szombat hajnalban elhunyt 72 éves asszony ügyében indított vizsgálatról a tiszti főorvos azt mondta: az eddigi adatok szerint sem a beteget a kórházba felvevő orvos, sem a kezelőorvosok nem követtek el hibát, a betegnek nem volt szüksége különleges kezelésre. Szerinte a haláleset nincs összefüggésben a belgyógyászat átköltöztetésével. Tegnap délután a Szent György Kórház 2. számú belgyógyászatának dolgozói és korábbi betegei újabb demonstrációt rendeztek Székesfehérváron a kórházat fenntartó megyei közgyűlés épülete előtt. "Kit képvisel a közgyűlés? Élőket vagy holtakat?" - ez állt az egyik táblán. A demonstráció résztvevői több mint kilencezer, a 2. számú belgyógyászat átköltöztetése ellen tiltakozó aláírást adtak át Fertő Lászlónak, a közgyűlés elnökének, aki tudósítónkkal közölte: az aláírásokat a kórház átszervezésével kapcsolatban keletkezett összes dokumentummal és állásfoglalással együtt a hétfő reggel 8 órakor kezdődő, nyilvános megyei közgyűlés elé terjeszti.

Tegnap a Szent György Kórház 38 tagú főorvosi karának 32 tagja közleményben támogatta a kórház átszervezésére vonatkozó törekvéseket. A Magyar Kórházszövetség elnöksége a székesfehérvári kórház főigazgatójának írt levelében megjegyzi, hogy a közvélemény tájékoztatásából teljesen kimaradt az átszervezés igazi okainak elemzése.

kórház, Székesfehérvár, belgyógyászat

2002-07-10 15:31:49

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop