Hirdetés

Lemondott a tatabányai kórházigazgató

Szent Borbála Kórház, Tatabánya, kórház |

Népszabadság   Népszabadság

A napokban váratlanul lemondott tisztségéről a tatabányai Szent Borbála Kórház főigazgatója. Dr. Hargitai Ferenc a kórházat fenntartó megyei közgyűlés elnökének írott levelében azzal indokolta lépését, hogy az intézmény évek óta súlyos adóssággal küszködik, és vezetése alatt sem sikerült a gazdasági helyzeten javítani. Az eddigi főigazgató közölte: megvalósíthatónak tartja azt a több évre szóló konszolidálási tervet, amelyet a kórházhoz júniusban kinevezett önkormányzati biztos vezetésével dolgoztak ki, de a végrehajtásához új vezetőkre van szükség.

Lázár Mózes, a megyei közgyűlés elnöke elmondta: becsüli a főigazgató munkásságát, de egyetért lemondásával. A kórházat pillanatnyilag irányító Kató Gábor önkormányzati biztos lapunknak elmondta: az intézménynek jelenleg 780 millió forint adóssága van. Kató Gábor félreértésnek nevezte azokat a Tatabányán elterjedt híreket, amelyek szerint megszűnik a Szent Borbála Kórház onkológiai osztálya. Az onkológiát a megyei közgyűlés tavaly decemberi döntése értelmében hétfőn új helyre költöztették: ezentúl az új kórház épületében működik, ahol a kellő diagnosztikai hátteret is kialakították.

Az ügyben megkerestük az onkológia eddigi vezetőjét, dr. Osváth Mária főorvost, ő azonban nem kívánta kommentálni az osztályával kapcsolatos terveket.

Szent Borbála Kórház, Tatabánya, kórház

2002-07-10 16:20:38

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop