Hirdetés

A palotaiak Újpesten gyógyulnak

Károlyi Sándor Kórházban, Budapest, Újpest, kórház |

Népszabadság   Népszabadság

A XV. kerület mintegy kilencvenezer nyilvántartott lakosa mellett csaknem tízezerre tehető azoknak a száma, akik illegálisan tartózkodnak Rákospalotán, Pestújhelyen, Újpalotán - mondta a napokban Hajdu László, a XV. kerület polgármestere az egészségügyi intézményekkel tartott első közös sajtótájékoztatón. A kerület egészségügyi hálózatában csaknem százezer lakosról kell gondoskodni.

A felnőtt járó betegeket hét önkormányzati és két magántulajdonú rendelőben negyven háziorvos gondozza - ismertette a kerület egészségügyi hálózatának helyzetét dr. Neszt Kálmán, a XV. kerület Egészségügyi Intézetei főigazgató-főorvosa. A gyermekek gyógyításáról három önkormányzati és egy egyházi orvosi rendelőben tizenöt orvos gondoskodik. Szakorvosi ellátásra két helyen, a Rákos úti egészségügyi intézményben - a betegek többsége ezt keresi fel -, valamint az Észak-pesti Kórház-Rendelőintézetben van lehetőség. A két intézményt tavaly összesen kilencvenezer kerületi összességében kétszáznegyvenezer alkalommal kereste fel. A Rákos úti szakorvosi rendelő fenntartásáról tavaly nyár óta a kerületi önkormányzatnak kell gondoskodnia, ez korábban fővárosi feladat volt.

A kerületnek nincs önálló fekvőbeteg-ellátó hálózata, ezért a rászorulókat többségében a két és fél milliárd forintos költségvetésből gazdálkodó Károlyi Sándor Kórházban ápolják. A 817 ágyon tavaly csaknem huszonnégyezer - harmadrészben XV. kerületi - beteget gyógyítottak - mondta dr. Kütter Péter, a Károlyi Sándor Kórház főigazgató-főorvosa. Bár az ágyak számát az idén hétszázhetvenre kell csökkenteni, a gyógyításban továbbra sem lesz fennakadás - jelentette ki a főigazgató-főorvos. Az aktív ellátási centrumnak is tekinthető Károlyi mellett az Árpád és a Városi Kórháznak is nagy szerepe van a két kerület, sőt a környező agglomerációs településen élők - összesen csaknem hatszázezer lakos - gyógyításában. Az Árpád kórházban a sürgősségi, baleseti ellátásra szorulókat, a Városi Kórházban pedig többségében a krónikus betegségben szenvedőket, neurológiai problémákkal küzdőket kezelik.

A XV. kerületiek évekig reménykedtek a pestújhelyi volt szovjet katonai kórház felújításában. Mostanra azonban nyilvánvalóvá vált: az értékes intézményből belátható időn belül nem lesz kórház, továbbra is szakrendelőként üzemel. Az önkormányzat az egészségügyi dolgozók bérén kívül a kerületben működő intézmények felújításához, korszerűsítéséhez, fejlesztéséhez is rendszeresen hozzájárul.

Károlyi Sándor Kórházban, Budapest, Újpest, kórház

2002-07-10 16:32:24

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop