Hirdetés

Kit véd a Magyar Orvosi Kamara?

szülések, otthon, szülés, Magyarországon, komplikáció, kórház |

Népszabadság   Népszabadság

Az elmúlt 50-100 év során az orvostudomány, ezen belül a szülészet-nőgyógyászat fejlődése és az általános higiénés viszonyok javulása következtében az anyai és magzati halandóság Magyarországon is, a legtöbb fejlett országhoz hasonlóan, minimálisra csökkent. A komplikált, problémás szülések megoldásában mérföldkövet jelentett a császármetszés biztonságának megnövekedése és más segítő beavatkozások biztonságos használatának kifejlesztése. Ugyanakkor az egészségesebb életmód, a jobb higiénés feltételek elterjedésével és a családtervezés fejlődésével jelentősen megnőtt azok száma is, akik nem betegként, nem komplikációkra számítva nézhetnek a szülés elé. Jogos igényük, hogy őket a terhesség és a szülés során ne betegként kezeljék. Azonban arról, hogy mit tekinthetünk a szülés ideális körülményeinek, erősen megoszlanak a vélemények.

1986-ban az Orvosi Hetilap közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) alternatív szülészeti eljárásaira vonatkozó ajánlásait és a hazai szülészeti és nőgyógyászati kollégium ezzel kapcsolatos kommentárját, amely elutasítja a nők választási és beleszólási igényét is, és a különböző választható módszereket is. Az állásfoglalás mögött az anyák és újszülöttek védelme áll. A nemzetközi szakirodalom és szülészeti gyakorlat főáramának hatására és a társadalmi igények megváltozása miatt, illetve néhány kezdeményező, mindezekre fogékony orvos úttörő tevékenysége következtében a szakkollégium később mégis kénytelen volt engedni. Ma már ez a szerv az egyik szószólója az apás szüléseknek, a szülészeti intézmények családiasabbá, otthonosabbá tételének és bizonyos szülési alternatíváknak.

1999-ben a szakmai kollégium kiadta állásfoglalását az otthon szülésekkel és az otthon szüléseket Magyarországon egyedül kísérő Geréb Ágnessel szemben, és 2000 októberében ezen állásfoglalás értelmében a Magyar Orvosi Kamara (MOK) országos etikai bizottsága a doktornő működési engedélyét felfüggesztette. A döntés jogerőre emelkedett. A felfüggesztés indoklása azonos a szakkollégium állásfoglalásával, és az otthon szülés megtiltását, lehetetlenné tételét célozza. Az indoklás szerint ugyanis: "Azokban a fejletlen országokban, ahol az otthon szülések száma magas, megdöbbentően nagy az anyai és a magzati halálozás." Arra is felhívják a figyelmet, hogy a segítség nélkül otthon született és meghalt újszülöttek esetében is büntető eljárás indul az anya ellen, tehát a törvény ugyan megadja a nőknek azt a jogot, hogy intézményen kívül, akár otthon szüljenek, de önrendelkezési jogukkal a nők nem élhetnek, mivel ugyanezen esemény kapcsán az újszülöttről már nem dönthetnek. A határozatban szerepel az is, hogy a hirtelen fellépő komplikációkkal nem lehet mit kezdeni otthon, de az otthon szülés körüli vitát végigkövető külső megfigyelő sem ebből, sem más forrásból nem ismerhetett meg olyan esetet, amikor egy otthon megkezdett szülésnél amiatt nem tudtak orvosolni hirtelen fellépő komplikációt, mert a kórházat későn érték el.

A határozat indoklása meglepő: a MOK miért a fejletlen, s miért nem például az EU-országok statisztikáiból indul ki? A MOK szerint a higiénés viszonyok, az emberek egészségügyi szocializációja és az infrastruktúra tekintetében közelebb állnánk Zimbabwéhez, mint Angliához vagy Svédországhoz? Valószínűtlen az is, hogy sok közöset találnánk az általában rossz szociális körülmények között élő, szerencsétlen, többnyire tinédzser korú, a terhesgondozást elkerülő lányok eltitkolt szülései és a szülésre való felkészülésre nem kis időt és anyagi áldozatot fordító pár tervezett otthon szülése között, miután náluk a rizikófaktorokat és az otthon szülésre való alkalmasságot előzetesen felmérték, és a szülést megelőzően több szűrővizsgálatot végeztek.

Az elutasító álláspont ellentmond a nemzetközi összehasonlító statisztikáknak, a WHO ajánlásainak, és nem állnak mögötte tudományos érvek. És vajon miért nem használják az otthon szülés ellen felhozható legmeggyőzőbb érveket, az intézményen kívül zajló szülésekkel kapcsolatban ismert ún. helyspecifikus rizikókat? Egyszerű a válasz: mert ezek alapján megtiltani nem, csupán bizonyos esetekben ellenjavallni lehetne az otthon szülést.

Az otthon szülés elterjedése azonban a szülészeti és nőgyógyászati szakkollégium tagjainak, a szülész-nőgyógyász orvosok presztízsének, szerepkörének és nem utolsósorban jól fizető munkakörének csorbulásához vezethetne. A WHO véleménye szerint a komplikációmentesnek ígérkező szülések esetében jobb, ha nem orvos, hanem szakképzett bába van jelen, ugyanis a betegek gyógyítására felesküdött és ezt a feladatukat kiválóan végző szakemberek gyakorlatilag minden szülésnél elvégeznek valamilyen elkerülhető beavatkozást. (A "komplikációmentesnek ígérkező szülés" fogalmát pontos kritériumok alapján, szűrővizsgálatokra alapozva határozzák meg.) Minden olyan beavatkozás, amely a szülés természetes élettani ütemét felborítja, további beavatkozások szükségességét valószínűsíti. Például a rutinszerűen végzett burokrepesztés vagy a tágulást gyorsító oxytocin injekció adagolása a magzat gyorsabb, nem saját ütemének megfelelő mozgását eredményezi, ami szükségessé teheti az otthon szinte minden esetben elkerülhető gátmetszést, az ennek következtében kialakuló vérzés pedig a méhlepény megszülését sürgetheti, s ehhez újabb injekcióra van szükség. Mindez persze nem tragédia, csupán fölöslegesen kellemetlen eljárások sorozata, amelyek mindegyike komplikációk lehetőségét rejti magában. A magyar orvosok a külföldi orvosokkal összhangban azt állítják, hogy csak szükség esetén végeznek gátmetszést. Ha igaz ez az állítás, márpedig miért ne lenne az, akkor ezt a szükségletet leggyakrabban a fentiekhez hasonló eljárások idézhetik elő, hiszen Magyarországon a gátmetszések gyakorisága 90, Angliában 40, Hollandiában 10 százalék körüli.

A magyarországi kórházak nagy része igyekszik mindent megtenni azért, hogy otthonossá tegye a környezetet. A szülések sokban különböznek is a 15-20 évvel ezelőtti futószalag-technikától, de nem hasonlítanak a bábák által levezetett, beavatkozásoktól mentes kórházi, születésházi vagy otthoni szülésekhez. Ezt bizonyítja a beavatkozások rendkívül magas száma és a császármetszés egyre gyakoribb alkalmazása, ami szintén összefüggésben állhat az orvosok által elvégzett sürgető eljárásokkal. A császármetszések száma a fejlett országokban mindenhol csupán a szülésznők által levezetett és a tervezett otthon szülések esetében maradt stabilan alacsony, a magzati károsodás és a magzati vagy anyai halálozás lehető legalacsonyabb száma mellett.

A WHO mindezek ismeretében a fejlett országokat, főleg (az orvosi pereket megelőzendő) a császármetszésekben élen járó USA-t arra szólította fel, hogy szorgalmazza a szakképzett bábák által levezetett szüléseket. Emellett összeállította a normál szülések esetén alkalmazott beavatkozások klasszifikációját, és ennek figyelembevételét ajánlja minden intézményben és intézményen kívüli szülés esetén. A kifejezetten hasznos eljárások között szerepel például a szülés helyszínének választhatósága, a nem farmakológiai fájdalomcsillapítás alkalmazása és a nem hanyatt fekvő helyzetek támogatása. Az egyértelműen káros és kerülendő, de nálunk sok helyen még rutinszerűen végzett beavatkozások között szerepel a beöntés, a borotválás, az infúzió, a kanül bekötése vagy a méhszáj kézzel való tágítása, de hibásnak tartják a kitolási szak kezdetén a vajúdóhelyiségből a szülőszobába való átirányítást is.

Magyarországon az otthoni szüléseknél maximálisan tekintetbe veszik ezeket az ajánlásokat, a kórházi szüléseknél sokkal kevésbé. Éppen ez a legnagyobb különbség a kettő között. És éppen ez a legfontosabb az otthon szülést választók jelenleg még kis csoportja számára is.

Úgy tűnik, az is kedvezően hat a szülés kimenetére, ha a helyszín nem a szülés veszélyeit kihangsúlyozó kórházban - ahol azzal "nyugtatják meg" a kismamákat, hogy a szülőszoba egy mozdulattal műtővé alakítható -, hanem születésházban vagy otthon zajlik le.

A tervezett otthon szülések nemzetközi statisztikái rendkívül jók. Az alacsony rizikójú első szüléseknél azonos, többedik szülésnél pedig mérhetően kevesebb komplikáció adódik otthon, mint kórházban. A szakmai kollégium előszeretettel hivatkozik a magyarországi infrastruktúra hiányosságaira, de szerintem megalapozatlanul. Ma Magyarországon csak az szülhet otthon, akinek a lakáskörülményei ezt megengedik, van meleg víz, fűtés, a kórház a nemzetközileg is javasolt 20 percen belül normál forgalomban elérhető, és telefonon értesíteni tudják az otthon szülésben részt vevő személyeket, szükség esetén a mentőket és a kórházat is. Nem igaz, hogy az otthon szülésben (és a kórházakban szülésznők által levezetett, ambuláns szülésben is) élen járó Hollandiában mentőautó állna a ház előtt. Többnyire biciklivel érkezik a szülésznő és segítője, és csupán szükség esetén hívnak mentőt. Hollandiában sohasem következett be a szülések teljes medikalizációja, a szülések egy jelentős része mindig is otthon zajlott. Ez megmagyarázhatja az otthon szülések széles körű társadalmi támogatottságát és azt, hogy a holland nők számára a szaksegítséggel levezetett otthon szülés a szakképzett bábák által levezetett kórházi szüléssel egyenértékű alternatíva. Azért azzal, mert indikáció hiányában a társadalombiztosítás nem támogatja sem az orvos jelenlétét, sem a szülést követő kórházi tartózkodást.

A szakmai kollégiumot nem annyira a hazai infrastruktúra hiányosságai aggasztják, inkább a meglévő szülészeti gyakorlatot kívánja óvni. Ezt bizonyítja, hogy az ajánlások ellenére nálunk kórházban sem lehet orvos nélkül, csupán a bába és kísérők jelenlétében szülni. Ennek persze jelenleg még az is akadálya, hogy a szülésznők nem rendelkeznek ilyen irányú képesítéssel. Ezen igény esetén lehetne változtatni, hiszen a 10-15 évvel ezelőttig lezajlott szülésekhez is más tudásra volt szükség, mint a maiakhoz, és ehhez a bábák nagy része alkalmazkodott is. De attól joggal tarthatnak a szakkollégium orvosai, hogy a szülésznők által levezetett, beavatkozásmentes szülések eredményessége feleslegessé tenné az orvosok munkájának egy részét, és nem kizárt, hogy ugrásszerűen megnövekedne azok száma, akik nem igényelnék a szülésnél az orvos jelenlétét.

Én csak a helyspecifikus komplikációkat tudom elfogadni az otthon szülés legitim ellenérveiként. Ezek olyan problémák, amelyek kifejezetten azért lépnek fel, illetve azért nem orvosolhatók, mert a szülés otthon történik. De a szakmai kollégium ezekre sem igen hivatkozhat, mert az otthon szülések egy ezrelékénél is kevesebb esetben fellépő helyspecifikus komplikációk - mint például a szülés utáni erős, csillapíthatatlan vérzés - sokkal ritkábbak, mint a helyspecifikus kórházi, bár a helyszínen szerencsés esetben orvosolható komplikációk. Igen gyakoriak például a szülő nő és az újszülött számára veszélyes fertőzések.

A szakmai kollégium 1986-os és 1999-es állásfoglalása érvelésében is, céljaiban sok rokonságot mutat. Úgy gondolom, a nagy tekintélyű szervezet döntését vitató ellenérvek bemutatása ahhoz hasonló, termékeny vitát indíthat el, amilyen egykor már sikerre vezetett. Akkor a szülés előtt álló nők egyre jobb informáltsága miatt a szülész-nőgyógyász szakma kénytelen volt belátni, hogy az anyák és az újszülöttek védelmét hangoztató, de inkább az orvosok saját presztízsét, saját kényelmét szolgáló módszereken változtatni kell.

Kende Anna pszichológus

szülések, otthon, szülés, Magyarországon, komplikáció, kórház

2002-07-10 17:28:22

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop