Hirdetés

Epilepsziafórum a honvédkórházban

epilepszia, kórház |

Népszabadság   Népszabadság

Szombaton második alkalommal rendezik meg az egész napos epilepsziafórumot a honvédkórházban. A hozzátartozók személyesen tehetik fel kérdéseiket a betegbiztosítás, egészségügyi ellátás, oktatás, nevelés, szociális szféra képviselőinek.

Az epilepsziát már az ókorban is ismerték, szent betegségnek, démoni kórnak tartották. Hinnénk, hogy a babona már a múlté, hiszen tudjuk: a rohamok az agy elektromos tevékenységében bekövetkező változásokra vezethetők viszsza. Sajnos a betegek elbeszéléseiből kiderült, hogy ma is akad szülő, aki nem engedi gyermekét epilepsziások közé, nehogy ráragadjon a kór.

Az epilepszia gyermekkorban gyakrabban fordul elő, a betegek háromnegyedénél húszéves kor alatt jelentkezik az első rohama. Bár pontos számot nem tudni, Magyarországon húszezerre becsülik a beteg gyerekek számát. Nincs pontos adat azért sem, mert jó néhány szülő (és háziorvos) fél kimondani ezt a szót, mert úgy hiszi, hogy a család elveszti jó hírét. Pedig a betegek hatvan százaléka meggyógyul, húsz százalékuk rendszeres gyógyszerszedés mellett teljes értékű életet élhet. Akad ugyan, akit nem sikerül teljesen kikezelni, de megkönnyíti az életét, ha tisztában van betegségével.

A szombati fórumra meghívták az OEP, az Ifjúsági Egészségvédelmi Intézet, az Egészségügyi Minisztérium szakembereit, valamint pszichológust és gyermekideggyógyászt, akiknek élő párbeszéd keretében tehetik fel kérdéseiket az érintettek. Bővebb információt a 210-0711-es telefonszámon kaphatnak.

epilepszia, kórház

2002-07-10 14:53:33

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop