hirdetés

Császármetszés - metszés nélkül

császármetszés, hashártya, szülés | Népszabadság   Népszabadság
2002-07-10 13:47:00 | császármetszés, hashártya, szülés
A címben leírtnál legalábbis jóval kevesebb metszéssel. Az új eljárásnál fittyet hánynak a nőgyógyászati sebészet klasszikus szabályaira, azaz a has megnyitása és zárása során alkalmazott, rétegesen elhelyezett sűrű varratokra. Néhány öltés, s már be is fejeződött a korábban nagy megterhelést jelentő császárműtét. Sok ezer ilyen sikeres operáció igazolta az új módszer létjogosultságát.

A Misgav-Ladach-féle császármetszés arról a jeruzsálemi kórházról kapta a nevét, ahol nyolc éve először végezte el ezt a régi-új eljárást a nemzetközi szaktekintélynek számító Stark profeszszor. Ehhez persze az kellett, hogy rájöjjenek: a nőgyógyászati műtétek során a hashártya rutinszerűen végzett gondos lefejtése, szétvágása, majd aprólékos összeöltése - sok esetben teljesen felesleges, mert - ellentétben mondjuk a bemetszett bőrrel - a sérült hashártya alig 24-48 óra alatt újra befedi a hasüregi szerveket.

Az is kifejezetten káros, ha a hashártyát a műtét során cérnával egyesítik: a tudósok rájöttek arra is, hogy ha összevarrják a hashártyát és a varratok megfeszülnek, úgy - a vérellátási zavar miatt - nagyobb a kockázatuk a rettegett szövődményeknek, elsősorban a hasüregi összenövéseknek.

A hasizmokat sem okvetlenül szükséges éles eszközzel, szikével szétvágni. Elég tompa eszközzel, akár a sebész ujjával szétfeszíteni őket. Az izmok sokkal jobban húzhatók, mint ahogy eddig hitték.

Mint kiderült, bizonyos értelemben ez a feszítő-tépő megnyitás a méh izmainál is sikeresen alkalmazható. De ami ennél is fontosabb, kiderült, hogy a méhizmok eddig alkalmazott, hosszadalmas, két rétegben történő összeöltése is felesleges! Ezt állatkísérletekkel bizonyították, amikor is a császármetszéses szülést követően hagyományos módon, gondosan, aprólékosan összevarrták a megnyitott méhet. Egy-két órával később kioperálták, és alaposan megvizsgálták az összeöltött sebszéleket. Legnagyobb megdöbbenésükre minden egyes varrat meglazult! Ez tulajdonképpen érthető, logikus is. A magzattal teli méh hatalmas, több centiméterrel a köldök fölé érő zsák, amely kiürülését követően alig egy-két nap alatt mindössze férfiököl nagyságúra zsugorodik. A sebszélek összehegedése a zsugorodás következtében óhatatlanul, magától is megtörténik - tehát kizárólag a műtét alatti vérzéscsillapító hatás miatt kell összeölteni a méhet. Márpedig ehhez elegendő a megnyitott méh egyrétegű, nagyvonalú "összefércelése" is.

Az új császármetszésnél ezért a külső szemlélő számára brutálisan egyszerűnek tűnik a beavatkozás. A kevés nyomot hagyó harántmetszésből esztétikus "bikinivágást ejtenek", amelynek során csak a bőrt és az alatta lévő bőnyét vágják át. A hashártyát és a hasizmokat csak tompán szétfeszítik, többé nem preparálják ki rétegesen. Nem vágják át a hólyagot-méhet fedő hashártyaréteget sem, hanem csak egy kis nyílást ejtenek a méhen, majd ujjal tompán szétfeszítik - igen, átszakítják a méhfalat.

A gyerek kiemelése, a köldökellátás, majd a lepény eltávolítása után egyrétegű öltéssel összeöltik a méhet. A hasizmot és a hashártyalemezeket egyáltalán nem egyesítik, csak a fölöttük lévő szétvágott bőnyét és bőrt.Az eredeti műtéti leírás során tulajdonképpen még a bőrt sem varrták öszsze. Csupán három ponton, a seb két szélét és közepét illesztették össze egy-egy kis öltéssel, majd speciális fogókkal pontosan öt percig összeszorították a sebszéleket.

Dr. Krasznai Péter, a Péterfy Sándor utcai kórház osztályvezető főorvosa, e módszer egyik magyarországi úttörője férfiasan bevallotta, hogy az utolsó fázisnál, tehát a bőr összeöltésénél ezt a nagyvonalúságot még nem "merték" elkövetni, nem utolsósorban megfelelő "ötperces" összefogó csipesz hiányában. Pedig az elmúlt két évben több mint 300 ilyen beavatkozást végeztek az osztályán. De a műtét többi része megegyezik az eredetivel - nem csoda, hiszen egyenesen Stark professzortól leste el a technikát izraeli tanulmányútja során.

A műtét legnagyobb előnye, hogy nincs hátránya. Magyarán: nem igazolódtak be azok az aggályok, amelyek a nyitva maradó hashártya miatt szövődményekkel, összenövésekkel, bélműködési zavarokkal számoltak.

Sőt egyik nagy előnye, hogy a műtéten átesettek között ritkább, illetve gyorsabban szűnik meg a gyakran sok kellemetlenséget okozó székrekedés, és ami ezzel szorosan összefügg, előbb kezdhetnek el az anyák normálisan táplálkozni.

Legnagyobb előnye persze az, hogy maga a császármetszés sokkal kevésbé terheli meg az anyát. A régivel 40-60, az új módszerrel 10-15 percig tart az egész procedúra. Kevesebb a vágás, a varrat, kevesebb a műtét utáni fájdalom. Az anyák már a szülést követő harmadik-negyedik órában felkelhetnek, és a gyerekükkel is tudnak foglalkozni, kezdhetik ellátni őket. A teljes kórházi ápolási idő - ez Magyarországon átlagosan hat-hét nap - jelentősen csökken, a negyedik napon haza szokták bocsátani az ilyen császármetszésen átesett aszszonyokat.

De az egész beavatkozás sokkal olcsóbb is. Eredetileg egyébként a szegényebb, fejlődő országoknak "találták ki", ám érdekes módon elsőnek a nem nagyon éhező svédek és németek vették át. A műtőterem "árát" Nyugaton ma már a műtét hossza is meghatározza, 10-20 percenként ugrásszerűen növekszik. Ezenkívül az új császármetszésnél kevesebb drága varróanyag, műtőeszköz fogy, rövidebb az altatás vagy érzéstelenítés ideje és költsége is, kevesebb a gyógyszerfelhasználás stb.

Nem kis ügyről, nem csupán egy technikai apróságról van szó. A világon az összes szüléseknek átlagosan 15-20 százaléka császármetszés. Ráadásul ez egy "öngerjesztő folyamat" - aki egyszer már császárral szült, a következő szüléseinél igen nagy esélye van újabb műtétre.

Krasznai doktor elméletben és gyakorlatban is meggyőződhetett az eljárás előnyeiről. Ám a legmeggyőzőbb bizonyíték az volt számára, amikor először jött vissza egy Misgav-Ladach-eljárással szült anya, hogy ugyanilyen műtéttel megszülje második gyermekét. Saját szemével láthatta, hogy az első beavatkozás után semmiben sem különbözött az asszony hasa, méhének állapota attól, amilyet a hagyományos császármetszéseket követően tapasztalt. És ami a legfontosabb: az új eljárással világra segített kistestvér és édesanyja egyaránt egészséges.

Értékelje a cikket: 


hirdetés
LEGJOBB CIKKEK
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
hirdetés





Copyright InforMed 2002 Kft.