Hirdetés

Vácon soha sincs vérhiány

véradó, Vác, kórház |

Népszabadság   Népszabadság

A váci kórház véradóállomásának ellátási területén még nem fordult elő, hogy vérhiány akadályozta volna a gyógyító munkát, méltatta a véradók áldozatkészségét és a vértranszfúziós állomás munkáját a Jávorszky Ödön Kórház főigazgatója a véradók napján.

A statisztika szerint a váci körzetben, száz lakosra számolva, háromszor annyi a véradó, mint a fővárosban, és ebben az évben 8100 donor adott vért az állomáson vagy a kiszállásos vérvétel keretében. Az egy év alatt összegyűlő mintegy 3400 liter vér hetven százalékát a helyi kórház használja fel. Mint dr. Tóth Olga főorvos elmondta, minden rászoruló betegnek jutott vér, sőt nemcsak Budapestre, hanem még Zalaegerszegre is vittek belőle.

A nyugdíjba készülő főorvos asszony, aki 1972 óta vezeti a véradóállomást, leginkább arra büszke, hogy a váci intézmény már akkor megkezdte a vérkészítmény gyártását, amikor még meg kellett győzni az embereket ennek előnyéről. Elsők között volt az állomás az AIDS- és a hepatitisvírus-szűrés bevezetésében. Most a minőségbiztosítási rendszer felállítása van soron, vagyis - mint ezt már dr. Niegreisz Mária megbízott főorvos mondta el - meg kell szerezniük a nemzetközi tanúsítványt arról, hogy a vérkészítménygyártás az ISO 9002-es európai szabvány szerint történik.

Természetesen a váci kórházban megrendezett véradónapon is minden köszöntőben elhangzott, hogy a legfontosabb a donor, aki a vérét adja másokért. Olyan is van, aki már kilencvenszer tette ezt, de sokan voltak, akiket ötven-hatvanadik véradásuk alkalmából köszöntöttek a Magyar Vöröskereszt váci, szentendrei és dunakeszi vezetőségei. A vöröskereszt Pest megyei szervezete pedig legmagasabb kitüntetését, az Ivánka Imre Életműdíjat ítélte oda dr. Tóth Olgának, aki több mint negyed évszázadon át vezette a váci kórház vérellátóállomását.

véradó, Vác, kórház

2002-07-10 12:36:31

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop