Hirdetés

Jogszabály készül az otthoni szülésről

Értesüléseink szerint az Egészségügyi Minisztérium rövid időn belül jogszabályt alkot az előre tervezett otthoni szülés szakmai feltételeiről, megteremtve ezzel annak lehetőségét, hogy a terhes nők gyakorolhassák önrendelkezési jogukat, s szabadon eldönthessék, milyen körülmények között kívánják világra hozni gyermeküket. Az egészségügyi miniszter kedden felkérte az Országos Szülészeti Intézet vezetőjét, hogy a szülészeti-nőgyógyászati szakmával közösen lehetőleg egy hónapon belül határozzák meg, milyen személyi, valamint technikai feltételeknek kell megfelelni ahhoz, hogy a nők szabad akaratukból, előre tervezetten, otthonukban is szülhessenek.

egészségügyi miniszter, otthon szülés, szülés, jogszabály |

Népszabadság   Népszabadság

Jelen pillanatban nincs olyan jogszabály Magyarországon, amely tiltaná, hogy a nők előre tervezetten otthon szüljenek - nyilatkozta munkatársunknak Mikola István egészségügyi miniszter. Megfogalmazása szerint az áldott állapotú nőnek is van önrendelkezési joga. Azaz szabadon eldöntheti, igénybe kívánja-e venni az egészségügy nyújtotta szolgáltatásokat vagy sem. Arra a felvetésünkre, hogy a szülészeti-nőgyógyászati szakma továbbra sem javasolja az otthoni szülést, a miniszter azt mondta: a szakmának már rég meg kellett volna fogalmaznia az otthoni szülés személyi és tárgyi feltételeit.

- Szolgáltató ágazat vagyunk, ha van erre igény, akkor nekünk nem az a dolgunk, hogy letörjük ezeket az igényeket - fogalmazott Mikola István. A miniszter a szakmai munka zárultával jogszabályban - feltehetően miniszteri rendelettel, esetleg az egészségügyi törvény végrehajtási utasításának módosításával - kívánja rendezni a kérdést.

egészségügyi miniszter, otthon szülés, szülés, jogszabály

2002-07-10 10:01:07

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop