Hirdetés

Az orvosi kamara a szakma gondjairól

egészségügy, MOK, Gógl |

Népszabadság   Népszabadság

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elfogadhatatlannak tartja, hogy az orvosok a nemzetgazdaság legalacsonyabb fizetésű dolgozói legyenek. A köztestület ma tárgyal a legnagyobb egészségügyi szakszervezettel arról, hogy milyen ellátást kell nyújtani a betegeknek egy esetleges sztrájk során. Gógl Árpád elnök lemond tisztségéről, ha a Fidesz országos választási listáján az első tíz képviselőjelölt közé kerül.

Gógl Árpád támogatja a szakszervezetek követelését, amelyben az érdekvédők a kormánytól a három évvel ezelőtt aláírt megállapodásának betartását követelik. A MOK tegnapi sajtótájékoztatóján tételesen cáfolták, hogy javult volna az egészségügy helyzete. A Munkaügyi Minisztérium teljes körű adatszolgáltatása szerint az orvosok átlagbére havi 34 ezer forint, a bíróké négyszer több. Ennél is nagyobb gond, hogy a kórházak dologi kiadásaira szánt pénz reálértéke csökken. Doktorics Béla főtitkár kérdésünkre elmondta: az idei költségvetés sem lesz elég a gyógyítási kiadásokra. A bajt tetézi, hogy 1992 óta bővül az általános forgalmi adóval beszerezhető egészségügyi eszközök és termékek köre. Ez törvénytelen is, hiszen az egészségügyi szolgáltatások - a magánrendelőkben is - áfa-mentesek.

A kamara ma egyeztet a szakszervezettel arról, hogy egy esetleges sztrájk során milyen ellátást kell nyújtani a betegeknek. - A MOK nem ért egyet az olyan akcióval, amelyik veszélyezteti a gyógyítást, ezért az orvosok türelmével mindig is vissza lehet élni - mondta az elnök, aki bejelentette: ha a köztársasági elnök kiírja az országgyűlési választások idejét, és a Fidesz felkéri őt, hogy az országos listáján az első tíz képviselőjelölt között legyen, visszalép kamarai tisztségétől.

egészségügy, MOK, Gógl

2002-07-10 11:19:38

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop