Hirdetés

Kórházak és rendelőintézetek szövetsége: újabb forráscsökkenés az egészségügyben

Újabb, összességében legalább 11 százalékos forráscsökkenést jelent az egészségügyben a Magyar Kórházak- és Rendelőintézetek Szövetsége (MKRSZ) szerint az elmúlt évi 4,2 százalékos infláció és a forint euróval szembeni gyengélkedése (az állami költségvetés 299 forintos euróárfolyamával számolva).

kórház, egészségügy |

MTI Hírek 2012 ;9

A szervezet az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében hozzátette: ezen felül, mivel a korábbi tulajdonos önkormányzatok kórházaikat, rendelőiket saját forrásból is támogatták, az elmúlt évhez viszonyítva például összességében mintegy 110 milliárdos veszteséget okoz az intézményeknek az "államosítás". Emiatt a szövetség szerint mind az egészségügy, mind az ellátásra szoruló betegek idei kilátásai "eléggé reménytelennek tűnnek".

Az MKRSZ úgy fogalmazott: összességében meredeken csökken a források mértéke, s ebből szinten tartani az egészségügyi rendszer működését, ugyanakkor elkezdeni behozni a sokéves bérszínvonal-elmaradást "csak verbálisan, a szavak szintjén lehetséges".

Mint írták, üdvözlik, hogy érdemi tárgyalások folynak az egészségügyben dolgozók bérének emeléséről, s így átmenetileg elhárult a tömeges felmondások életbe lépésének veszélye, de úgy vélik, az egészségügyi államtitkár által bejelentett, rendelkezésre álló 31,6 milliárd forintból és a népegészségügyi termékadóból nem fogják tudni kielégíteni a béremelési követeléseket.

A szövetség szerint az új adókból - a népegészségügyi termékdíjból és a baleseti adóból - származó bevételek biztosan nem elegendőek az egészségügy működéséhez hiányzó források pótlására.

Kitértek arra: a Semmelweis Terv általi átszervezésből elvárt hatékonyságnövekedés nyomán, s az ebből származó megtakarításként az államtitkárság csak mintegy 10 milliárd forinttal számol. Egyelőre viszont nem tudni, hogy ezt az összeget mire kívánják fordítani, mivel - jegyezték meg - azt a legutóbb bevonták a bértárgyalások forrásai közé is.

Az MKRSZ ennek kapcsán úgy fogalmazott: "a rendelkezésre álló anyagi forrásokat többfelé többször meg lehet ígérni, azonban szövetségünk tapasztalata szerint csak egyszer lehet elkölteni".
kórház, egészségügy

2012-01-12 14:27:33

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop