Hirdetés

MSZP: százmilliárd forintból csökkenteni lehetne az orvosok elvándorlásának mértékét

Az MSZP szerint összesen mintegy százmilliárd forintból végrehajtható béremelésből lehetne azt elérni, hogy az orvosok és egészségügyi dolgozók kisebb számban hagyják el az országot.

orvos, bér, elvándorlás, egészségpolitika |

MTI Hírek 2012 ;9

Garai István Levente, a szocialista párt országgyűlési képviselője, egészségügyi szakpolitikusa vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, ebből az összegből az orvosok nettó 100 ezer forintos, a szakdolgozók pedig nettó 45 ezer forintos havi fizetésemelést kaphatnának. Hozzátette: ezt "a gazdagokat támogató" egykulcsos személyi jövedelemadó átalakításával lehetne finanszírozni, de a kormány ehelyett csak 30 milliárd forintot kíván egészségügyi bérek emelésére fordítani, ami szerinte nem lesz alkalmas arra, hogy itthon tartsa az alacsony jövedelmek miatt külföldi munkát vállalókat.

A szocialista politikus emellett azért is kritizálta a kormányt, mert a betegek egészségügyi ellátása szerinte minden szempontból romlik, úgy fogalmazott: a kabinet intézkedései lassan már "intézményesített népirtásra" emlékeztetnek. Garai István Levente példaként említette erre, hogy az ország 104 aktív egészségügyi intézményéből tizenhat megszűnik. Kiemelte, az elvándorlás miatt az orvosok átlagéletkora már az 58 évet közelíti, míg a nyugdíjas háziorvosok száma megháromszorozódott az elmúlt években. Hozzátette: a felsőoktatás átalakítása után már nemcsak a rezidensek, hanem az orvostanhallgatók külföldre költözésétől is tartani kell, mivel az önköltséges képzések bevezetésével Bécsben például feleannyiba kerül majd az orvosi diploma megszerzése, mint itthon.

A szocialista politikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány mindössze nyolc térségi kórházban kívánja biztosítani a legmagasabb szintű egészségügyi ellátást, mert szerinte ezzel térségi várólisták alakulnak ki, ami a szabad orvosválasztás megszűnéséhez vezet.
orvos, bér, elvándorlás, egészségpolitika

2012-03-05 07:23:45

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop