Hirdetés

MSZP: bizonytalanok az egészségügyi béremelés forrásai

Az MSZP szerint bizonytalanok a kedden bejelentett egészségügyi bérrendezés forrásai.

egészségügyi bérrendezés, egészségügy |

MTI Hírek 2012 ;9

Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető sajtótájékoztatón azt mondta: minden megvalósuló béremelés jó az egészségügyi ágazatnak. A kedden ismertetett kormányzati tervekkel kapcsolatban viszont úgy foglalt állást, hogy finanszírozásuk bizonytalan, így a kabinet szándéka az időnyerés lehetett.

A kormány a béremelésből 15 milliárd forintot a népegészségügyi termékdíjból, a chipsadóból akar fedezni, csakhogy egyáltalán nem biztos, hogy az hoz majd ennyi bevételt - hangsúlyozta. Ugyanennyi pénzt szerkezeti átalakításoktól vár a kormány, az MSZP elnöke szerint azonban félő, hogy ez ész nélküli kórházbezárásokat, dolgozók elbocsátását jelenti. Kitért arra is, hogy európai uniós forrásokból nem lehet hosszú távú béremelést végrehajtani.

"Komolytalan" források helyett a kormánynak törvényi, költségvetési garanciát kell adnia a béremelésre - jelentette ki Mesterházy Attila, azt is javasolva, hogy az Országgyűlés tartson vitanapot az egészségügy gondjainak megoldásáról, a források lehetséges bővítéséről.

Problémának nevezte, hogy a kormány továbbra sem állt elő olyan tervvel, amely lehetővé teszi a lépcsőzetes bérrendezést a következő évekre, mint ahogyan az például Lengyelországban és Litvániában megtörtént.

Mesterházy Attila azt is kiemelte, hogy legutóbb tíz évvel ezelőtt, a szocialista kormány hajtott végre jelentős béremelést az egészségügyben, a mostani problémák zöme pedig az elmúlt két esztendőben keletkezett. Elmondta: a Fidesz bár a kampányban több pénzt ígért az egészségügyben dolgozóknak és az egészségügyi intézményeknek, a kormányváltás óta folyamatos a forráskivonás az ágazatból, a kabinet pedig az állandó vészjelzések - például a rezidensszövetség és az orvosi kamara figyelmeztetése - ellenére sem változtatott ezen, az egészségügy így katasztrofális helyzetbe jutott: a kórházak fizetésképtelenné válnak, eszközeik elavulnak, nőnek a várólisták, a bérfeszültség óriási, és egyre több orvos és ápoló vándorol el az országból.

Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter kedden azt közölte: az egészségügyi ágazatban dolgozók közül csaknem 86 ezer ember alapbérét emelik meg idén, közülük 16.520 járó- és fekvőbetegellátásban dolgozó orvos, 67.978 a betegellátásban közreműködő szakdolgozó, 1.380 dolgozó pedig nem orvosi, vagy ápolói végzettséggel dolgozik a szektorban.

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár elmondta: azon orvosoknak, akik - ügyeleti díjazásuk nélkül - jelenleg bruttó 350 ezer forint alatt keresnek, bruttó 65.823 forinttal emelik a bérét. Az egészségügyi szakdolgozóknál új bértáblát dolgoztak ki, amelynek révén 22 ezer embernek 20 ezer forint feletti, további 32.300 embernek pedig 15 ezer forint feletti lesz a béremelés mértéke.
egészségügyi bérrendezés, egészségügy

2012-03-20 18:49:04

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop