Hirdetés

Havas Szófia: a további kórházállamosítás újabb forráskivonást jelent

Havas Szófia, a Fővárosi Közgyűlés egészségpolitikai és szociális bizottságának szocialista alelnöke szerint az államnak az eddig átvett kórházak működtetésére sincs elegendő forrása, ezért érthetetlen a további kórházállamosítás.

államosítás, kórház, egészségügy |

MTI Hírek 2012 ;9

A szocialista politikus szerdán az MTI-nek azt mondta: még a fővárosi kórházak ügye is rendezetlen. Jelenleg ugyanis nincs aláírt megállapodás a fővárosi önkormányzat és az egészségügyi kormányzat között, mivel az állam olyan feltételekkel vette át az intézményeket, amelyeket a főváros nem tud teljesíteni, és az nem is áll szándékában.

Mint kifejtette, az állam egyrészt számos olyan ingatlant kíván átvenni az egészségügyi intézményeken túlmenően, amelyekben már régen nem folyik egészségügyi tevékenység. Másrészt a kórházakon és az ingatlanokon felül az átvett 12 kórház felújítására, gép- műszerbeszerzésre mintegy 800 millió forintra, továbbá a szintén átvett egészségügyi beszerző kft. 400 millió forintos alaptőkéjére, vagyis összességében egy csaknem 1,3 milliárd forintos összegre is igény tart az állam.

Havas Szófia ennek kapcsán megemlítette a Világgazdaság című napilap keddi cikkét is, amelyben a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) azt közölte, hogy már a mostanáig átvett intézmények rekonstrukciójára, gép-, műszerbeszerzésére is mintegy 24 milliárd forint hiányzik.

Havas Szófia szerint jelenleg úgy tűnik, hogy az államosításnak semmi pozitív hozadéka, haszna nem volt. Kiemelte továbbá, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint mostanáig az önkormányzatok országszerte, éves szinten mintegy 100 milliárdot fordítottak az intézmények működtetésére. Ezt a pénzt a jövőben senki sem fogja pótolni - tette hozzá.

Mindezeken felül továbbra sem látni az egészségügyi dolgozók bérének rendezéséhez szükséges 30-40 milliárd forintos fedezetet sem - tette hozzá a politikus, aki szerint mindent összevetve az egészségügyi rendszerben több száz milliárd forintos a hiány, amelyet senki sem pótol.

Ilyen körülmények között az MSZP számára érthetetlen, hogy további 55 intézményt vesz át az állam, ráadásul egy olyan intézmény fenntartására bízva, amely még a mostanáig átvett intézményeket sem tudja megfelelően működtetni, fenntartani - hangsúlyozta Havas Szófia.

Megjegyezte azt is, hogy a GYEMSZI mintegy "három havi vajúdás után" kiírt vezetői pályázatai nem felelnek meg a jelenleg hatályos törvényi előírásoknak, emiatt azok egy részét már vissza is kellett vonni. "Vagyis egy olyan intézményre lettek bízva az egészségügyi intézmények, amely még elemi feladatait sem képes ellátni" - mondta a szocialista politikus.

Havas Szófia kiemelte: két évvel a Fidesz-kormány működése után még a világon semmilyen változás nem történt az egészségügyi ellátórendszerben, csak a pénzkivonás volt nyomon követhető.

"Egyre nagyobb a szakadék az ígéretek és a tettek között, az egészségügyi ellátás színvonala tovább romlik" - fogalmazott a politikus.
államosítás, kórház, egészségügy

2012-04-11 14:15:00

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop