Hirdetés

LMP: az alapellátás fejlesztésén keresztül kell újra felépíteni az egészségügyet

Az LMP véleménye szerint az alapellátás fejlesztésén keresztül kellene újra felépíteni az egészségügyet.

egészségügy, alapellátás |

MTI Hírek 2012 ;9

Szilágyi László, az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának LMP-s tagja szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, az alapellátás megerősítése a teljes egészségügyi ellátórendszer számára könnyebbséget jelentene.

Az ellenzéki politikus felhívta a figyelmet a háziorvos szervezetek által alapított sztrájkbizottságra, és jelezte, hogy az LMP megérti az ő élethelyzetüket. Szavai szerint korábban a Semmelweis-tervben megfelelő hangsúlyt kapott az alapellátás, de azóta semmilyen érdemi intézkedés nem történt.

Szilágyi László úgy látja, az egészségügy kórházi szektorát teljesen feleslegesen államosítják és miközben a döntéshozók minden energiát az átalakításra irányítanak, a háziorvosi rendszer - különösen vidéken - "a végét járja".

A háziorvosok kimaradtak az egészségügyi bérrendezésből és tíz éve nem emelkedtek a kártyapénzek sem - hívta fel a figyelmet, hozzátéve, hogy ezek az orvosok zömükben kisvállalkozók, ezért őket is érinti minden, a kkv-szektort sújtó intézkedés.

A kormányzati intézkedések nem elégségesek a háziorvosi rendszer megújítására – szögezte le Szilágyi László. Megjegyezte: miközben a kabinet arra hivatkozik, hogy tavaly decemberben plusz egyhavi kártyapénzt kaptak az orvosok, ez valójában csak azt jelenti, hogy a háromhavi finanszírozási késedelmet kéthavira csökkentették.

A praxisalap bevezetése fontos intézkedés volt, de ennek még semmilyen hatása sem érezhető – mondta a képviselő.

Kitért arra is, hogy a háziorvosi állomány elöregedett, sokan mégsem képesek nyugdíjba menni, mert hosszú évek óta vállalkozóként dolgoznak, ezért alacsony ellátást kapnának. A képviselő még nagyobb problémának nevezte az utánpótlás hiányát. Szavai szerint évente körülbelül 200 rezidensre lenne szükség a háziorvosi rendszerben, de csak 80-at képeznek, akiknek fele eleve elmegy külföldre.

Az LMP egészségügyi szakpolitikusa a legfőbb problémák közé sorolta, hogy a házi gyermekorvosoknál országosan körülbelül 200 praxis tartósan betöltetlen. Hangsúlyozta, hogy különösen vidéken, Borsodban, Szatmárban, Baranyában nagyon nagy hiányosságok vannak az ellátásban.

Az LMP szerint meg kell állítani a háziorvosi rendszer folyamatos leromlását, meg kell akadályozni az orvosok elvándorlását – szögezte le. Kijelentette, hogy miután ez elsősorban finanszírozási kérdés, ezért másfél-kétszeresre kellene emelni a kártyapénzt. Ezt földrajzilag differenciáltan hajtanák végre: azokban a térségekben, ahol nagyon nagy az ellátási hiány, ott a területi komponenseket nagyobb mértékben emelnék, mint a nagyvárosokban. A fiatal orvosoknak az önkormányzatokkal közösen letelepedési támogatást kellene adni, miközben a praxisvásárlást pályakezdő hitellel kellene segíteni.

Szilágyi László egyúttal a rezidens- és szakorvosi képzés azonnali átalakítására szólított fel, amelynek részeként javasolta a háziorvosi szakvizsga megszerzésének felgyorsítását, hogy a kórházakból kiáramló orvosok ezen a területen kezdhessenek praktizálni.

Javaslatot tett az úgynevezett alapellátási csoportok finanszírozására is. Ezekben a háziorvoson kívül védőnők, gyógyszerészek gyógytornászok, addiktológusok és rehabilitációs szakemberek is részt vennének az LMP elképzelései szerint.
egészségügy, alapellátás

2012-04-18 13:23:49

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop