Hirdetés

MSZP: kockázatokat rejt a patika-visszavásárlás

Az MSZP szerint az ellátást és patikák működőképességét veszélyezteti, hogy az ott dolgozó gyógyszerészeknek a jövő év elejéig meg kell vásárolniuk a patikák 25 százalékos tulajdonrészét.

patika-visszavásárlás, egészségügy, gyógyszerészek |

MTI Hírek10

Tukacs István országgyűlési képviselő hétfői sajtótájékoztatóján emlékeztetett: Orbán Viktor miniszterelnök tavaly júliusban megállapodást kötött a Magyar Gyógyszerészi Kamara vezetőségével arról, hogy az állam pénzügyi segítséget ad a patikusoknak a gyógyszertárak visszavásárlásához.

A szocialista politikus elmondta, hogy a megállapodás eredménye egy törvény lett, amely szerint a szakmai befektetőknek 2014. január 1-jéig tulajdonrészük negyedét, majd 2017 kezdetéig a gyógyszertár többségi tulajdonát értékesíteniük kell az ott dolgozó patikusoknak.

Szavai szerint azonban sem a kormány, sem a kamara nem vizsgálta, hogy a patikusok mindegyike igényt tart-e erre. Ugyanis - fűzte hozzá Tukacs István - a szabályozás alapján a gyógyszerészeknek, ha nincs pénzük, bankhitelből kell tulajdonrészt vásárolniuk, ellenkező esetben elveszik a patika működési engedélye.

A szocialista politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy sok patikus nem akar eladósodni, mivel várakozásuk szerint az árrés nem elegendő az üzlet fenntartásához és a hitel visszafizetéséhez. Így patikák működőképessége kerülhet veszélybe, ha pedig a gyógyszerészek nem vállalják a visszavásárlást, sok település megfelelő gyógyszerellátás nélkül maradhat a patikabezárás miatt - jegyezte meg, hozzátéve: "keserves következményei" lesznek a kormány és a gyógyszerészkamara megállapodásának, ha az a tervezett formában valósul meg.
patika-visszavásárlás, egészségügy, gyógyszerészek

2013-02-18 18:44:09

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop