Hirdetés

Kevesebb leszázalékolási igény, lassú rokkant-felülvizsgálat

A Világgazdaság szerint az első "rehabilitáltak" legkorábban jövőre térhetnek vissza a munkaerőpiacra.

egészségpolitika, rokkantság, rehabilitáció |

MTI Hírek10

A lap csütörtöki száma ismerteti: várhatóan a jövő év végéig fejezik be annak a csaknem 200 ezer megváltozott munkaképességű embernek a felülvizsgálatát, akik korábban rokkantsági nyugdíjban részesültek. Az első "rehabilitáltak" legkorábban csak 2014-ben jelennek majd meg a munkaerőpiacon - írja a Világgazdaság.

A hivatalos adatok szerint tavaly valamivel több, mint 44 ezer ember felülvizsgálatát végezte el a szakhatóság. Az érintettek 11 százalékáról állapították meg, hogy egészségkárosodásuk mértéke nem éri el a 40 százalékot, ezért ők elestek mind a rokkant-, mind pedig a rehabilitációs ellátástól. Ez utóbbira a felülvizsgáltak közül több mint tizenkétezren váltak jogosulttá, míg a vizsgálaton részt vettek nagyobb részét, több mint 27 ezer embert továbbra is rokkantnak minősítették.

A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalhoz (NRSZH) közben
38 ezer új rokkantsági igény is érkezett. Ezek 22 százalékát elutasították, 25 százalék rehabilitációs ellátásra, míg a kérelmezők nagyobbik hányada rokkantsági ellátásra jogosultnak minősült. Az új igények száma folyamatosan csökken, az ezredfordulót követően még évi százezer fölött volt, 2005 óta évről-évre kevesebben kérik leszázalékolásukat, és a tavalyi igényszám már mindössze fele annyi, mint a két évvel korábbi.

egészségpolitika, rokkantság, rehabilitáció

2013-03-22 01:14:06

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop