Hirdetés

Szócska: az egészségügyi változtatásoknak látható eredményei vannak

Szócska Miklós szerint látható eredményei vannak az egészségügyi intézményrendszer racionalizációjának, a népegészségügyi szabályozásban tett intézkedéseknek, és jó lépés volt a várólisták központosítása is. Az egészségügyi államtitkár erről pénteken a Figyelő hetilap XXVII. Medicina konferenciáján tartott nyitóelőadásában beszélt Budapesten.

egészségügy, átalakítás, egészségpolitika |

MTI Hírek10

Az elmúlt több mint három év intézkedéseiről szólva kiemelte: az intézményrendszer átalakításával csökkent az átlagos ápolási idő, és mérséklődött a régiók közötti vándorlás is. A kórházközpontú ellátórendszer elmozdult az egynapos sebészet irányába.

Az államtitkár beszélt az egészségügy forrásteremtését szolgáló népegészségügyi termékadó bevezetéséről is. Elmondta, hogy az adónem bevezetése óta 25 százalékkal csökkent az érintett termékek fogyasztása.

Szócska Miklós kiemelte az energiaital fogyasztás csökkentéséért, a dizájnerdrogok visszaszorításáért életbe léptetett intézkedéseket, továbbá azt, hogy lépéseket tettek a transzzsírfogyasztás visszaszorításáért. A következőkben az oltási programok kiterjesztését tervezik - tette hozzá.

Az államtitkár arról is beszélt: hogy a várólisták korábban sokszoros regisztrációval teli, "követhetetlen adathalmazt" jelentettek, ezért a központosításuk egyértelműen hasznos volt. Az adatok szerint most a leghosszabb várakozási idő 200 nap körüli, a csökkentésén dolgoznak.

A rezidenseknek, a hiányszakmákban dolgozóknak kialakított ösztöndíjak Szócska Miklós megítélése szerint beváltak, az elmúlt időszakban már kevesebb orvos kértek külföldi munkavállaláshoz engedélyt, igaz, a nővéreknél némi emelkedést regisztráltak.

Az államtitkár elmondta, hogy jól haladnak az elektronikus egészségügyi fejlesztések - így kikerülhetnek például a rendszerből a kettőzött vizsgálatok -, hamarosan törvényileg garantálják a hozzáférést az adatokhoz, így az ott dolgozók és kutatók hiteles dokumentumokból dolgozhatnak majd.

Banai Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára azt mondta: Magyarország az Európai Unió legjelentősebb államháztartási konszolidációját hajtotta végre. Egyes országokban ezt a közszféra bércsökkentésével hajtották végre, Magyarországon viszont a bruttó bérek nem csökkentek, sőt két területen béremelést hajtottak végre.

Hangsúlyozta, hogy az elmúlt három évben az államháztartás konszolidációját szolgáló lépések nem vettek el forrást az egészségügyből, és az összes megtakarítást visszaforgatták az egészségügyi rendszerbe.

Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke azt mondta: a rendszer stabilizálásához további lépésekre van szükség. Példaként említette, hogy jövőre folytatni kell a béremelést a dolgozók itthon tartásához.

Megemlítette, hogy az egészségügy átalakítása következtében döntően állami fenntartású, centralizált rendszer jött létre. Velkey György véleménye szerint ugyanakkor eddig elmaradt a térségi szakmai munka megerősítése.
egészségügy, átalakítás, egészségpolitika

2013-10-21 06:57:25

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop