Hirdetés

A dohányadó háromszorosra emelése 200 millió életet menthetne meg

A dohányadó háromszorosra emelése szerte a világon mintegy 200 millió életet menthetne meg a tüdőráktól és más betegségektől ebben az évszázadban, a dohányzást pedig harmadával csökkentené - derült ki a Brit Rákkutató Intézet (CRUK) elemzéséből.

dohányzás, cigaretta, adó, népegészségügy |

MTI Hírek11

A kutatóknak a New England Journal of Medicine című szaklapban megjelent tanulmánya szerint a cigaretta adójának jelentős emelése arra ösztönözné az embereket, hogy teljesen hagyjanak fel a dohányzással, és nem arra, hogy olcsóbb márkára váltsanak. Azt is segítene megakadályozni, hogy a fiatalok rászokjanak a cigarettára. A CRUK tudósai 63, a világ több különböző országában készített tanulmány elemzésével jutottak ezekre a következtetésekre.

A sokszor végzetes kimenetelű tüdőrák mellett a dohányzás a leggyakoribb oka olyan krónikus betegségek okozta halálozásoknak, mint a szív rendellenességei, a szélütés vagy a magas vérnyomás. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a dohányzás évente mintegy 6 millió ember halálához vezet, és ha semmit nem tesznek a cigarettázók arányának csökkentéséért, akkor ez a szám évente 8 millió is lehet 2030-ra.

Richard Peto, a kutatás vezetője, a CRUK járványügyi szakértője szerint az erőteljes adóemelés különösen a szegényebb és közepes jövedelmű országokban lenne hatásos, ahol az olcsóbb cigaretták viszonylag megfizethetőek.

A világ 1,3 milliárd dohányosának többsége szegényebb országokban él, ahol a kormányok még nem hoztak törvényeket a füstmentességről. Peto elmondta: az adóemelés a gazdagabb államokban is éreztetné hatását, ezt Franciaország példája bizonyítja, ahol a jóval infláció feletti adóemelés felére csökkentette a cigarettafogyasztást 1990 és 2005 között.

"Két dolog biztos az életben: a halál és az adó. Magasabb dohányadót és kevesebb dohányzás okozta halálozást szeretnénk" - írta közleményében.

A dohányosok legalább tíz évvel rövidebb ideig élnek a nemdohányzókhoz képest, ám ha negyvenéves koruk előtt leszoknak, több mint kilencven százalékkal csökkentik az egészségi kockázataikat azokhoz képest, akik folyatják a füstölést. Ha harmincéves koruk előtt döntenek így, több mint 97 százalékkal csökkentik a dohányzás okozta betegségek esélyét.

A CRUK elemzése kimutatta, hogy ha a cigaretta árát adóemeléssel megkétszereznék a következő évtizedben, akkor 2025-re körülbelül egyharmadával esne vissza a fogyasztás világszerte. Eközben a kormányok dohányadóból származó bevételei egyharmadával, körülbelül 300 milliárdról 400 milliárd dollárra (65 ezer milliárdról 87 ezer milliárd forintra) nőnének. A kutatók azt javasolták, az extra bevétellel az egészségügyi költségvetést növeljék.

Peto hozzátette, a dohányipar évente 50 milliárd dolláros (11 ezer milliárd forint) haszonra tesz szer, mely "a dohányzás okozta halálozásonként körülbelül 10 ezer dollárnak" (2,2 millió forint) felel meg.
dohányzás, cigaretta, adó, népegészségügy

2014-01-06 03:18:25

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop