Hirdetés

Négy újabb önkormányzat csatlakozott a Mintamenza programhoz

Négy újabb önkormányzat - Köröstarcsa, Csabacsűd, Kaszaper és Battonya - csatlakozott a Mintamenza programhoz, a megállapodásokat csütörtökön írták alá a településeken, Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) helyettes államtitkára jelenlétében - közölte a VM az MTI-vel.

közétkeztetés, egészségügy, táplálkozás |

MTI Hírek11

A közétkeztetés megújítását célzó program 2010-ben indult Békés megyében, majd csatlakozott a fővárosi kormányhivatal is, segítve országos méretűvé terjesztését.

A közlemény ismerteti: a kezdeményezés közel 2,1 millió embert érint országosan. A programhoz önkéntesen csatlakozhatnak a konyhák, a termelők, illetve az élelmiszeripari vállalkozások is. A program szakmai koordinátorának adatai szerint eddig már 250 főzőkonyha csatlakozott.

A VM emlékeztet: a program legfontosabb eleme az egészséges táplálkozás lehetővé tétele a közétkeztetésben, a helyben megtermelt alapanyagokból, bioélelmiszerek bevonásával. A kezdeményezés a foglalkoztatás növelését is serkenti a közmunkaprogram keretében - teszik hozzá.

A közlemény hangsúlyozza: kormány a múlt évhez hasonlóan az idén is biztosítja a korábbi 68 ezer forintról 102 ezer forintra emelt közétkeztetési fejkvótát, ezzel is jelezve, hogy kiáll a közétkeztetés megreformálása mellett. Ezen felül az előző évekhez képest 24 milliárd forinttal többet fordít térítésmentes és kedvezményes étkeztetésre, amely 500 ezer gyermeket érint.

közétkeztetés, egészségügy, táplálkozás

2014-01-30 21:52:49

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop