Hirdetés

Lassan eltűnik a vaklicit rendszertől remélt megtakarítás a hazai egészségügyben

Kifulladni látszik a gyógyszergyárakat készítményeik árának csökkentésére kényszerítő, úgynevezett vaklicit intézménye, legalábbis erre lehet következtetni az októbertől hatályos új gyógyszerárakból - írta a Világgazdaság csütörtöki számában.

gyógyszerár, vaklicit, egészségpolitika |

MTI Hírek11

Az Országos Egészségbiztosító Pénztártól (OEP) a lap úgy tudja, hogy bár 396 szerhez olcsóbban lehet majd hozzájutni a patikákban, csaknem ugyanennyi, 378 orvosság viszont drágább lesz.

A 2011 őszén bevezetett gyártói versenyeztetés lényege, hogy az OEP árversenyt hirdet az azonos hatóanyagot tartalmazó generikus gyógyszerek között, a cégek nem ismerik egymás ajánlatát, vakon licitálnak.

Az első három vakliciten még 5, 20, majd 8 milliárd forintot takarított meg a biztosító, de a gyártók figyelmeztettek, hogy egy bizonyos árszintnél lejjebb nem fogják vinni a termékeiket, mert ezzel azt kockáztatják, hogy más európai piacokon is csökkenteni kell készítményeik árát - írta a Világgazdaság.

A lap írása szerint Európán belül Magyarországon az egyik legalacsonyabb a gyógyszerek ára: az átlagos fogyasztói ár 2013-ban 1948 forint volt dobozonként, ami a tavalyi évben átlagosan 3,3 százalékos, 2010 óta pedig 6,3 százalékos árcsökkenést jelent.

gyógyszerár, vaklicit, egészségpolitika

2014-09-18 22:45:18

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop