Hirdetés

Az orvoskamara üdvözli a jövő évi béremelést, de átfogó intézkedést sürget

A csütörtökön bejelentett béremelés Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint nem beépíthető a jelenleg a 2011-es szinten befagyasztott alapbérekbe. A kamarai elnök az MTI megkeresésére azt mondta, üdvözlik a Balog Zoltán miniszter által csütörtökön bejelentett béremelést, de véleménye szerint a mozgóbéreket, tehát a túlórapótlékot, az ügyeleti díjakat nem lehet "alapbéresíteni", hiszen az attól függ, hogy ki mennyi ügyeletet vállal.

orvoskamara, béremelés, Éger, egészségügy |

MTI Hírek12

Éger István későinek ítélte a jövő évi béremelést, mivel három éve várat magára az átfogó béremelés folytatása, továbbá ígéret sincs egyéb ágazati béremelésre. Ezt át kellene gondolni, idő még van rá. Jövőre mindenképpen egy átfogó, jelentős béremelést kell végrehajtani - hangsúlyozta a MOK elnöke.

Az alapellátási törvény tervezetéről a köztestület elnöke azt mondta, örvendetes a háziorvosi ellátást megerősítő kormányzati szándék, de azt semmiképpen sem tudják elfogadni, hogy a dokumentumtervezet az önkormányzatokra bízná, kiszabják-e a praxisokat terhelő iparűzési adót. Ez nem jó megközelítés, már a filozófia is hamis, hiszen közpénzt adóztatnak meg - fogalmazott.

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter csütörtöki országgyűlési szakbizottsági meghallgatásán azt mondta, az önkormányzatoknak lehetőségük lesz arra, hogy eltekintsenek az iparűzési adó beszedésétől a háziorvosi praxisok esetében.

Éger István szerint nem lehetőségként kellene az iparűzési adó elengedését rögzíteni a tervezetben, hanem egyértelműsíteni kell, hogy az önkormányzat nem szabhatja ki ezt az adónemet a praxisokra. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által készített tervezet eredetileg még a praxisok iparűzési adójának eltörlésére tett javaslatot - tette hozzá.

orvoskamara, béremelés, Éger, egészségügy

2015-05-07 22:11:00

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop