Hirdetés

Az egészségügyi szakdolgozói kamara üdvözli a jövő évi béremelést, de sürgeti az életpályamodell kidolgozását

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke szerint örvendetes a kormány által bejelentett jövő évi béremelés, de a rendelkezésre álló 16 milliárd forint szétosztása még nyitott kérdés. Balogh Zoltán kamarai elnök az MTI megkeresésére pénteken azt hangsúlyozta, a köztestület továbbra is az ágazatban dolgozókra vonatkozó életpályamodell és az ehhez tartozó illetménytábla kidolgozását sürgeti.

MESZK, béremelés, életpályamodell, egészségpolitika |

MTI Hírek12

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter csütörtöki országgyűlési szakbizottsági meghallgatásán jelentette be, hogy a jövő évi költségvetés tervezetében 15,8 milliárd forint áll rendelkezésre az egészségügyben dolgozók béremelésére, amely 43 ezer ápolót és 18 ezer orvost érint.

A szakdolgozói kamara elnöke emlékeztetett arra, hogy a 2012-es és a 2013-as 30 milliárd forintos béremelés - két lépcsőben - 73-75 ezer közalkalmazott szakdolgozót érintett. Balogh Zoltán kifejtette, a következő napok egyeztető tárgyalásain azt szeretnék elérni, hogy a szakdolgozók minél teljesebb körére terjedjen ki a jövő évi béremelés, hiszen a most bejelentett 43 ezres létszám közel sem az összes szakdolgozót jelenti.

A köztestületi elnök ugyanakkor hangsúlyozta, a cél az lenne, hogy ezek a béremelések ne egyszeri juttatások legyenek, hanem egy kiszámítható szakdolgozói életpályamodell mentén felállított illetménytábla alapján adott keresetek.

Balogh Zoltán jelezte azt is, kezdeményezni fogják az egészségügyért felelős államtitkárnál, hogy az egészségbiztosítási pénztár idei maradványából jusson még ebben az évben illetménypótlék-kiegészítés a szakdolgozóknak.

A MESZK elnöke arra a kérdésre, hogy a béremelés bejelentésének fényében megtartják-e a jövő keddre tervezett politikamentes felvonulásukat, azt válaszolta, a szakállamtitkársággal folyamatosak az egyeztetések, várják a béremelés konkrét elosztásának részleteit, de jövő hétig még tanácskozik a kamara országos elnöksége is.
MESZK, béremelés, életpályamodell, egészségpolitika

2015-05-10 04:12:47

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop