Hirdetés

Adategyeztetéssel is rövidíthető a kórházi várólista

Az elmúlt néhány hétben több ezer várólistás betegnek ajánlották fel, hogy másik kórházban még ebben az évben sor kerülhet műtétjére, 2300 operációt már el is végeztek - írja hétfői számában a Népszabadság.

várólista, kórház, egészségügy, operáció |

MTI Hírek12

A várólisták csökkentése érdekében extra beavatkozásokat vállaló intézmények listáját az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a honlapján is közzétette, a betegek így maguk is választhatnak kórházat.

Kiss Zsolt, az OEP főigazgató-helyettese a Népszabadsággal közölte: az elmúlt két évben három kormányzati program is indult a várólisták rövidítésére, ezekre 7,5 milliárd forintot különítettek el.

A 2013 végén megszavazott 786,5 millió forintos keretből a kórházak a napi műtéti programon felül további 1300 operációt végeztek el.

Tavaly a kormány egymilliárd forintot biztosított a várólisták csökkentésére, ebből 1400-1500 műtétet lehetett elvégezni, idén pedig ötmilliárdot kapott erre a célra az OEP, ez a keret 12-13 ezer operációra lehet elegendő. Ha ezeket a beavatkozásokat elvégzik, a mintegy 40-45 ezer fős várólista jelentősen rövidülhet.

Kiss Zsolt elmondta azt is, az érintett szakmai kollégium közreműködésével zajlik a várólista-protokollok elkészítése. A jövőben ezek határozzák meg azt, hogy egy-egy betegségtípusnál mennyi a még elfogadható várakozási idő - írja a Népszabadság.

várólista, kórház, egészségügy, operáció

2015-08-03 21:01:24

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop