Hirdetés

LMP: a korrupció az egészségügyben még veszélyesebb

Egészségügyi műszerbeszerzésekkel kapcsolatos visszaélések gyanújáról számolt be az LMP antikorrupciós szakszóvivője, aki szerint ebben a szektorban akár a dolgozók életét is veszélyeztethetik a "lopásról szóló", kapkodva megvalósított közbeszerzések.

korrupció, egészségügy, egészségpolitika |

MTI Hírek13 | MTI

Hadházy Ákos csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján egy 9 milliárd forintra tervezett, ám végül mintegy 30 milliárdba kerülő, a környezetvédelmi operatív program keretében megvalósított röntgen-, CT- és MRI-beszerzésről beszélt, amellyel kapcsolatban még versenyhivatali eljárás is indult - mondta. A tavaly lebonyolított közbeszerzés célja alacsonyabb fogyasztású készülékek beszerzése volt.

Elmondása szerint a meghívásos pályázatokat nem egyben, hanem huszonöt felé szabdalva, kórházanként írták ki. Azokra jellemzően egyetlen pályázó jelentkezett, mindegyikre más-más cég, amelyek jelentősen túlárazva, akár kétszeres áron szállították le a készülékeket - jelentette ki.

A politikus - aki még vizsgálja, milyen feljelentés tehető az ügyben -, azt firtatta: ha a kormány országos irányítás alá vonta a kórházakat, miért nem hirdetett egységes közbeszerzést? Furcsállotta azt is, hogy a cégek csupán egyetlen pályázatra jelentkeztek, a szomszédos intézmény közbeszerzése már nem érdekelte őket.

Beszámolt arról, hogy már dolgozók is megkeresték, kifogásolva, hogy a "gyorsan lezavart" pályázatok során nem készítettek például sugárvédelmi terveket, így a készülékek akár veszélyesek is lehetnek rájuk.

korrupció, egészségügy, egészségpolitika

2016-04-28 17:29:11

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop