Hirdetés

A Reszasz segítséget ajánl a szakorvosok fizetésének rendezésében

A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (Reszasz) felajánlotta konstruktív segítségét a fiatal szakorvosok bércsökkenésének kivizsgálásában.

szakorvos, fizetés, egészségügy, bér, egészségpolitika |

MTI Hírek13 | MTI

A szakszervezet az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében egyúttal örömét fejezte ki, hogy a béremeléssel bevételkiesést elszenvedő fiatal szakorvosok ügye eljutott a miniszterelnökhöz, aki a probléma sürgős és soron kívüli orvoslását kérte az Emberi Erőforrások Minisztériumától.

A Reszasz kifejtette: a korábban a fiatal szakorvosi támogatási programban résztvevők bruttó 151 ezer forintos megszűnő támogatása és a béremelés első lépcsőjének bruttó 107 ezer forintos alapbéremelésének 44 ezer forintos különbözete hátrányosan érinti őket. A korábban hiányszakma-pótlékban és rezidensi ösztöndíjban egyaránt részesülő, idén szakvizsgázó orvosok pedig szintén bevételkiesést tapasztalhatnak, mivel a szakvizsgával járó bevételnövekmény nettó hatása kisebb, mint a felsorolt támogatásoké.

A fent említett csökkenések a garantált bevételt érintik, azokat a mozgóbérek (ügyeleti, készenléti díjak) arányos emelkedése nem kompenzálhatja, tekintettel arra, hogy utóbbiak összege havonta változó - jelezték.

Sajnálattal tapasztalták - írták -, hogy a béremelési tárgyalásokban kijelölt érdekvédelmi szervezetek nem tudtak megfelelni a döntéshozók, illetve képviselt szakmájuk elvárásainak, és a fent említett csoportok problémáit nem vették figyelembe a bértárgyalásokon és azóta sem. A Reszasz egyben felajánlotta, hogy - "ha a kormányzat bizalmat szavaz" a szakszervezetnek - készséggel segítik a továbbiakban a mindenkori egészségügyi vezetők munkáját, hogy a mostanihoz hasonló szituáció ne alakulhasson ki.

Ahhoz, hogy a rezidenseket, illetve a fiatal szakorvosokat támogató programok mögötti kormányzati szándék érvényesülni tudjon, elengedhetetlen, hogy a béremelés első lépcsőjét követően ne legyen egyetlen olyan érintett szakorvos se Magyarországon, akinek mozgóbérektől mentes bevétele csökkent a béremelés előttihez képest - hangsúlyozta a Reszasz.

szakorvos, fizetés, egészségügy, bér, egészségpolitika

2016-10-14 15:22:41

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop