Hirdetés

Átadták a Tűzoltó utcai gyermekklinika egynapos osztályát

Átadták a Semmelweis Egyetem (SE) Tűzoltó utcai gyermekklinikájának egynapos ellátási osztályát kedden Budapesten; a beruházás megvalósításáért két éve indított gyűjtést az Őrzők Alapítvány, a felajánlásokból 60 millió forint gyűlt össze.

egészségügy, ellátás, Tűzoltó utcai gyermekklinika, egynapos osztály |

MTI Hírek12

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az átadáson tartott beszédében kiemelte, az országban a legtöbb daganatos gyermeket a Tűzoltó utcai klinikán kezelik, és a klinika a ma elérhető legmagasabb szintű ellátást nyújtja.

Emlékeztetett arra, hogy a klinika hivatalos alapítványa, az Őrzők Alapítvány tevékenysége 25 éve alatt több mint egymilliárd forintot gyűjtött össze magán- és vállalkozói adományokból különböző fejlesztésekre.

Az a szemlélet Magyarországon, hogy a kormány minden problémát megold, nem vezet megoldásra, azonban a helyi összefogás és együttműködés, a támogatók megtalálása mindenképpen elismerésre méltó - fogalmazott a miniszter.

Balog Zoltán hangsúlyozta, hogy az alapellátás megerősítésén túl az egynapos ellátás az egyik legfontosabb törekvése az egészségpolitikának.

Szabó András, az SE II. sz. Gyermekklinikájának igazgatója azt mondta, az egynapos osztály kialakítása további fontos lépés a klinika életében, hiszen ezzel a beruházással a kezelt betegeknek nem kell a kórházban tölteniük az éjszakát, hanem hazamehetnek, ami pszichésen sokat jelent a gyerekeknek.

A nyolc ággyal és rendelővel felszerelt osztály létrehozása szép üzenete az intézményi, vállalkozói és civil szféra összefogásának - emelte ki a professzor. Szabó András kitért arra, a klinikán európai szintű gyógyító munka folyik, az ide érkező daganatos beteg gyerekek 70-80 százaléka gyógyultan távozik.

Hozzátette, az alapítvány tevékenysége fontos a klinika életében, hiszen az adományok nélkül a szűkös egészségügyi finanszírozásból kevés lehetősége lenne az intézménynek pluszfejlesztésre.

Szél Ágoston, az egyetem rektora is azt hangsúlyozta, hogy minden "külső" segítségnek örülnek, hiszen a belső intézményi költségvetési egyensúly megtartása is nehéz. A daganatos gyerekek gyógyítása mindig mindenkinek érzékeny pont - folytatta -, de összefogással szép eredményeket lehet elérni.

Szabó András klinikaigazgató az M1 aktuális csatorna kedd délelőtti műsorában elmondta, hogy az új osztályon elsősorban a hemato-onkológiai (a vérképző- és nyirokrendszeri daganatos) betegeket kezelik majd. Kiemelte, hogy a fejlesztés eredményeképpen sem a néhány órás, infúziós kezelésre érkező beteg, sem az őt kísérő hozzátartozó nem "esik ki" a család életéből egész napra, a család életritmusa nem borul fel. Emellett szakmailag azért is jobb ez a megoldás, mert kisebb a fertőzések átadásának lehetősége, miután a bejáró betegeket elkülönítve kezelik a fekvőbetegektől.

Az egynapos osztály létrehozásához nagyban hozzájárult a Zwack Unicum Nyrt., amely négymillió forintot adományozott az alapítványnak, valamint a Morgan Stanley, amely 40 millió forinttal járult hozzá az osztály kialakításához.

Az osztály kialakításakor törekedtek arra, hogy a legmodernebb felszereléseken túl a környezet gyermekbarát és otthonos legyen. Kialakítottak egy játéksarkot, és falfestéssel, könyvekkel, társasjátékokkal teszik elviselhetőbbé az ottlétet.

A klinika az ország legnagyobb gyermekonkológiai centruma is, tavaly több mint kilencezer fekvő- és 85 ezer járóbeteget kezeltek. Az egynapos ellátási osztályon évente 1200 daganatos és leukémiás gyerek kap kezelést.

egészségügy, ellátás, Tűzoltó utcai gyermekklinika, egynapos osztály

2015-05-05 13:53:44

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop