Hirdetés

Az MSZP átvilágítaná a fővárosi kórházak államosítását

Az MSZP egy munkacsoport megalakítását tervezi, amely a következő hónapokban átvilágítaná a budapesti kórházak államosítása óta eltelt, három éves működését.

kórház, államosítás, egészségpolitika |

MTI Hírek12

Ezt Horváth Csaba, a szocialisták fővárosi képviselője jelentette be csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

Úgy fogalmazott, "miközben épülnek a stadionok" a főváros egészségügyi ellátórendszere végveszélyben van, az ott dolgozók ugyanis tömegesen hagyják el az országot, a területre pedig egyre kevesebb pénz jut.

Az ellenzéki képviselő kifejtette, azért tartják szükségesnek egy munkacsoport létrehozását, mert korábban többször is hiába kérdezték a kormánypárti budapesti városvezetést arról, hogy az államosítás óta miként változott a fővárosi kórházak színvonala.

Horváth Csaba hangsúlyozta, a kórházak adósságállománya országosan 100 milliárd forintra rúg, ráadásul a kormány sajtóhírek szerint újabb 40 milliárd forintos elvonásra készül, amivel a budapesti intézmények kerete 13 milliárd forinttal csökkenne.

Ebben a helyzetben a budapesti polgároknak tisztán kell látniuk az államosítás következményeit - mondta az MSZP fővárosi képviselője, aki szerint ugyan örömteli lenne egy a kormány által ígért új budapesti kórház megépítése, de szerinte ez nem jelenthet választ a többi "tönkretételére".

kórház, államosítás, egészségpolitika

2015-03-05 14:03:03

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop