Hirdetés

Egészségipari innovációs klaszter jött létre

Az egészségipar területén tevékenykedő kis- és közepes vállalkozások fejlődését segítő innovációs klaszter jött létre a Magyar Biotechnológiai Szövetség közreműködésével - közölte Hajdú Szabolcs, a szervezet pénzügyi munkacsoportjának vezetője szerdán Szegeden.

egészségügy, kutatás, innováció, BioPharm klaszter |

MTI Hírek10

A BioPharm klaszter működésének első szakaszát lezáró konferencián a szakember elmondta, a tizenöt tagvállalat többsége, valamint a kezdeményezéshez csatlakozó támogatók a Szegedi Tudományegyetem, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontja, valamint a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány már korábban is együttműködött kutatási projektekben, részt vettek közös pályázatokon.

A klaszterszervezet létrehozásának célja az együttműködés elmélyítése, a tagvállalatok fejlődésének elősegítése volt. Ennek érdekében többek között biomenedzser képzéseket szerveztek, melyeken a résztvevők pályázatokkal, adózással, pénzügyekkel, piackutatással, marketinggel, kockázati tőkebefektetéssel kapcsolatos információkhoz jutottak - tudatta Hajdú Szabolcs.

A klaszter a tagok számára nemzetközi konferenciákon, kiállításokon való részvételhez is támogatást nyújtott, s elindult három közös - köztük egy gyógyszer-rezisztencia előrejelzésére alkalmas tesztrendszer kidolgozását célzó - kutatás-fejlesztési projekt is.

Hajdú Szabolcs elmondta, hogy a szervezetet szeretnék akkreditált innovációs klaszterré továbbfejleszteni, s céljuk, hogy egy-két éven belül közös termékkel vagy szolgáltatással megjelenjenek a nemzetközi piacon.
egészségügy, kutatás, innováció, BioPharm klaszter

2013-08-29 05:43:20

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop