Hirdetés

Lázár: jelentős béremelésre lenne szükség

Az egészségügyben és az oktatásban 2018-2022-ben jelentős béremelésre lenne szükség, ami nélkül nem lehet felzárkózni a fejlett nyugati országokhoz - hangsúlyozta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) Gazdasági Csúcstalálkozó című rendezvényén, csütörtökön Budapesten.

egészségügy, egészségpolitika |

MTI Hírek13 | MTI

Megjegyezte "nem lesz érdemi változás az egészségügyben, ha nem tudjuk tovább emelni a béreket".

Megerősítette azt a véleményét is, hogy az államigazgatásban még mindig sokan dolgoznak, ezért kedvezőnek tartaná, ha a létszámot csökkenteni lehetne.

Jelezte, a kormány nagyon jelentős digitális, illetve közlekedési infrastrukturális fejlesztéseket tervez. Az e-kormányzást ki kell terjeszteni, a digitalizáció gyorsítását pedig "magán kezdi a kormány" - mondta. Erre a kabinet 2018-2020 között mintegy 200 milliárd forintot költene a tervek szerint - tette hozzá.

Lázár János arról is szólt, hogy a kabinet a közúthálózat és a vasút nagyarányú korszerűsítését, fejlesztését határozta el, "mert fontos az, hogy Európát, elsősorban a régiónkat ráhangoljuk Budapestre". A közutak, az úthálózat fejlesztésére, bővítésére 2500 milliárd forintot, a vasúthálózat korszerűsítésére, javítására további 1000 milliárd forintot költhet a kabinet a következő években - emelte ki.

Lázár János előadása elején Orbán Viktor nevében megköszönte az MGYOSZ tagcégeinek, a magyar gyáriparosoknak azt, hogy együttműködtek a kabinettel, támogatták a kormány gazdaságpolitikai céljait, hozzátéve, hogy az elmúlt években elért, jelentős gazdasági sikerekben tevékeny szerepet játszottak az MGYOSZ tagjai. "Aki képes gondoskodni magáról, az a kormány szövetségese, aki még másokon is képes segíteni, az a kormány legjobb szövetsége" - fejtette ki.

Felsorolta az elmúlt években elért jelentős gazdasági eredményeket, amelyeket megfogalmazása szerint a munkaadói érdekvédelmi szervezetek támogatása, együttműködése nélkül nem lehetett volna elérni, és kiemelte a nemzetgazdasági miniszterek, Matolcsy György, majd később Varga Mihály szerepét is a sikerekben, illetve azt, hogy a szigorú fiskális politikát a jegybank politikája is támogatta.

Emlékeztetett: 2010-ben mintegy 83 százalékot ért el az államadósság GDP-hez mért értéke, ez mára 73 százalék körüli szintre mérséklődött. Jelezte: bár az Európai Unióban csupán 3-4 ország tudta csökkenteni az államadósságot, a következő években tovább kell mérsékelni az államadósság bruttó hazai termékhez mért arányát, mert az régiós összehasonlításban még mindig magas. A kormány azt szeretné elérni, hogy 2019-2020-ra az államadósság a GDP-hez mérten 70 százalék alá csökkenjen - jelezte Lázár János.

Futó Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a technológiai fejlődés megállíthatatlanul és megjósolhatatlaul gyorsul tovább. Példaként említette az olajár alakulását, miután pár évvel ezelőtt a szakértők a 200 dollár körüli árat sem tartották kizártnak, a technológia fejlődés és az innováció miatt azonban az olajár a néhány évvel ezelőtti szinteket sem érte el.

Említést tett az egyre erőteljesebb robotizációról is, és megjegyezte, az Oxford University kutatása szerint 25 éven belül, globálisan a jelenlegi munkahelyek közel felén már robotok dolgoznak. Az élethosszig tartó tanulás, az alkalmazkodóképesség szerepe pedig egyénileg is felértékelődik, amelynek szükséges, de nem elégséges eleme az informatika, az angol nyelv és a matematikai ismeretek gyermekkortól kezdődő, folyamatos fejlesztése - mutatott rá Futó Péter.

egészségügy, egészségpolitika

2017-11-23 21:43:03

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop