Hirdetés

LMP: az állam vegye saját kezelésébe a betöltetlen háziorvosi praxisokat!

Az LMP felszólította a kormányt, hogy vegye állami kezelésbe a tartósan betöltetlen háziorvosi praxisokat, és - az infrastruktúra biztosítása mellett - munkaviszonyban foglalkoztasson fiatal doktorokat ezeken a helyeken.

háziorvosi praxis, egészségpolitika |

MTI Hírek13 | MTI

Gerstmár Ferenc, az ellenzéki párt önkormányzati szakszóvivője hétfőn az MTI-nek nyilatkozva emlékeztetett, országszerte immáron több mint 400 házi- és fogorvosi praxis hiányzik, ezt a számot mindenféleképpen csökkenteni kell.

Amennyiben ugyanis nem sikerül visszafordítani az elmúlt évek tendenciáját, akkor 2020-ra már 4 millió embernek nem lesz háziorvosa - emelte ki Ábrahám Júlia, az LMP egészségügyi szakszóvivője, aki szerint ezt a helyzetet csak béremeléssel nem lehet megoldani.

Ábrahám Júlia elmondta, a háziorvosok problémáját nem lehet az egészségügy egészétől elválasztva kezelni, ezért pártja az ágazat teljes, rendszerszintű átalakítását javasolja, amelynek részleteit ősszel ismertetik. Az LMP addig is azt sürgeti, hogy az állam lépjen fel aktívan a tartósan üres praxisok betöltése érdekében és a rendelők felszerelésével, a rezsiköltségek megtérítésével, valamint kiszámítható munkabér biztosításával tegye vonzóvá azokat - fejtette ki az ellenzéki párt egészségügyi szakszóvivője.

háziorvosi praxis, egészségpolitika

2016-07-25 23:08:22

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop